Egy, a Népstadionban játszott kettős rangadó második meccsén Berkes István, a SZEAC szőke balszélsője az 1-1-es derbin masnit kötött a fradista Páncsics Miklósék lábára, persze érkezett is az ajánlat a zöld-fehérektől. Arra azonban nemet mondott, ugyanis a szegedi orvosi egyetemen kívánt tanulni. Később a fővárosban az MTK-hoz került.
– Mivel az élsport és tanulás a családomban elválaszthatatlan, az MTK biztosította körülmények illeszkedtek jobban a tanulmányaimhoz – mondja a sebészprofesszor, aki megannyi sportemberen hajtott végre sikeres ortopédműtétet. A szombathelyi származású Berkes egykor ifjúsági válogatottságig vitte, Hoffer József és Preiner Kálmán akkori ifikapitányok magasra taksálták tudását. A 68 élvonalbeli futballmeccsénél – amiken tizenhat gólt szerzett – veretesebb ortopédsebészi pályafutása, tudniillik a sporttal nem szakított, többek között a birkózóknál volt csapatorvos.
– Öt évig dr. Hegedűs Csaba kapitánynak segítettem, a fényes 1980-as moszkvai nyári olimpián testközelből láttam Kocsis Ferenc és Növényi Norbert diadalát. E fél évtized életem legcsodálatosabb élménye, később lebilincselt Verebes József futballedző különleges mágiája.
A professzor az 1985-ös észak-amerikai utazás során Kanadában ismerte meg az artroszkópiás sebészi módszert.
– Addig nem hittem el, hogy egy apró kamera segítségével az orvos megszemlélheti a sérült porcokat, szalagokat és így tovább, ráadásul ilyen módon műtétek is végrehajthatók.
E módszert aztán Berkes doktor honosította meg magyar földön, szakmai tudását pedig minden lehetséges fórumon átadja a fiataloknak. Ki nem hagyna egyetlen tévéközvetítést sem, elvégre a futball örök szerelem. A Barcelona játékstílusát kedveli, becsüli a magyar válogatott két fiatalja, Sallai Roland és Szoboszlai Dominik lendületét. A rendszeres mozgás, gimnasztika mindennapjai része, de úszik és teniszezik is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.