Pénteken Lengyelország ellen Magyarország is megkezdi szereplését a kézilabda-Eb-n (20.30, Tv: M4 Sport). Legutóbbi két tornánk egyaránt más-más szempontból lett feledhetetlen: 2022-ben idehaza 22 ezer néző előtt estünk ki már a csoportból, két évvel ezelőtt viszont történelmi, ötödik helyezést ért el a gárda, amelyből most számos kulcsember esett ki.

Chema Rodriguez együtteséből visszavonult Lékai Máté és Ancsin Gábor, a kapus Mikler Roland ezt az Eb-t hagyja ki, sérülés miatt pedig Bánhidi Bence, Krakovszki Zsolt hiányzik, Máthé Dominik pedig két éve dőlt ki a csapatból, a nagy tornákra azóta sem tért vissza.
A sportág hazai legendája, Kovács Péter az ellenfeleket elemezve úgy ítéli meg, a csoportban Izland lesz a legkomolyabb rivális.
A legutóbbi ötödik helyezésünk csodás volt. Főleg annak tudatában, hogy - mások mellett - 2024-ben éppen azt az Izlandot vertük 33-25-re, mely ezúttal a legfogósabb feladatunk a négyes csoportunkban
– állapította meg Kovács Péter, minden idők legkiválóbb magyar férfi kézilabdázója, aki persze nem tartja jó előjelnek a sok sérültet. Kovács az első rivális lengyelekről megállapította, a múltjuk komolyabb, mint a jelenük.
Jó húzásuk volt, amikor spanyol kapitányt, Jota Gonzálezt ültették a kispadra. Érthetően a Bundesliga-légiós Maciej Gebala mellett az FC Barcelonát erősítő 207 centi magas Kamyl Sprzaktól remél sokat
– így Kovács, majd rátért az olaszokra. Mindössze másodszor járnak kontinensversenyen, de mivel négy legjobb játékosuk a német, három a szintén életerős francia bajnokságban bizonyít, az ellenük vívandó 60 perc sem egyszerű.
Várhatóan a sorsdöntő csoportrangadó az Izland elleni összecsapásunk.
Ötször jártam Izlandon, az ottani szinte örök éjszakában mást se csinálnak a fiataljaik mint kézilabdáznak. Fizikailag csodálatosan képzett együttessel érkezik Snórri Gudjónsson szövetségi kapitány, engem nem téveszt meg 2024-es halovány tizedik helyük. E találkozó háromesélyes, de mivel a csoport első két válogatottja lép tovább, létfontosságú a két pont megszerzése
– húzta alá Kovács.
A magyar válogatott meccsei a csoportban
Január 16., péntek, 20:30: Magyarország-Lengyelország
Január 18., vasárnap, 20:30: Olaszország-Magyarország
Január 20., kedd, 20:30: Magyarország-Izland
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.