Ámor nyila leesett, szakított a sportvilág álompárja

álompár
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 31. 09:15
Kiderült, hogy már nincs együtt Fallon Sherrock és Cameron Menzies. Négy év után szakított a darts álompárja.

Stílszerűen fogalmazva kiesett a táblából Ámor nyila: szétváltak a darts álompárjának útjai. Szakítot a PDC-világbajnokságok első számú női sztárja, az angol Fallon Sherrock és a skót Cameron Menzies.

Álompárt alkottak a dartsban: mindketten több PDC-világbajnokságon szerepeltek
Álompárt alkottak a dartsban: mindketten több PDC-világbajnokságon szerepeltek
Fotó: Zac Goodwin - PA Images

A súlyos vesebetegséggel küzdő, előző kapcsolatából egy 11 éves fiút nevelő dartskirálynő, Sherrock és a korábbi vízvezetékszerelő és amatőr futballkapus Menzies 2021-ben jöttek össze. Most azonban egy, a sportággal foglalkozó podcastben Vincent van der Voort elárulta: a kapcsolatuknak már vége.

– A szakításuk okát én sem tudom. Fallon elmondta nekem a tényt, én pedig nem kérdeztem a hátterét – mondta Sherrockék korábbi holland ellenfele, mondván: nem pletykamagazinnál dolgozik, miért vájkált volna a magánéletükben?! Aztán annyira azért csak megtette, hogy elmondta, a pár már régóta krízisben volt.

KFC-ben jütt össze a darts álompárja

Annak idején egy versenyen ismerkedtek össze, de sokáig csak barátok voltak – mígnem egy gyorsétteremben közelebb kerültek egymáshoz a csirkefalatok fölött.

– Kezdetben barátkoztunk, aztán elkezdtünk randizni egy KFC-ben. Az ő választsa volt, szereti – mesélte nemrég Menzies.

Később nem csak a magánéletben, de a sportban is együtt töltötték minden idejüket: együtt edzettek és persze a versenyeken is szurkoltak egymásnak. A legutóbbi vb-n a betegsége miatt szünetet tartó Sherrock még csókkal küldte színpadra szerelmét a közönség óriási ünneplése közepette. Azóta azonban vége az idilli kapcsolatuknak.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.