Amikor tavaly még az év első harmadában bejelentette a nagy igazolást a Ferrari, senki nem gondolta azt a Forma-1 környezetében, hogy az olasz istálló már a nyolcadik futam után megbánja a döntését. Ugyanis Lewis Hamilton két sprintfutam kivételével meg sem tudja közelíteni csapattársa, Charles Leclerc teljesítményét.
Amikor a Ferrari tavaly bejelentette, hogy Carlos Sainz Jr. helyére egy hétszeres világbajnokot igazol le a 2025-ös F1-es világbajnokságra, még nem is sejtették, hogy már a nyolcadik futam után megbánják a döntésüket. Ugyanis Lewis Hamilton képtelen megbarátkozni az új helyzetével. Legutóbb a Monacói Nagydíjon sem volt csúcsformában, hiszen előbb összetörte az autóját, majd megbüntették az időmérőt követően, végül a versenyen esélye sem volt a dobogóért küzdeni. Sőt, a futam utolsó köreiben még a versenymérnökével is összeszólalkozott, miután az nem merte elárulni neki, mekkora a hátránya csapattársával szemben. A végén azonban kinyögte: 48 másodperc. A Ferrari gyorsan tisztázta a történteket.
– Ez nem ok a feszültségre. Beszéltem Hamiltonnal , és nem volt ideges – magyarázta Fred Vasseur csapatfőnök,
aki arról hallgatott, hogy elég hamar felszínre tört az újabb probléma Miami után, amikor az akkori csapatutasítások ellen mindkét pilóta fellázadt.
Mondjuk Hamilton flusztráltsága érthető, ugyanis a Marca cikke szerint az eddigi nyolc futamon – nincs rá jobb szó –
Leclerc üti-veri a hétszeres világbajnokot.
A brit pilóta a sprintversenyeken kívül – győzött Kínában és dobogóra állt Miamiban – mindenben el van maradva Leclerc mögött.
Ez a fölény még akkor is döbbenetes, ha a britet mentegető rajongók szerint Hamilton még mindig az alkalmazkodás időszakában van, még nem tudta igazán megszokni a Ferrarit. Ha ez így folytatódik, felmerülhet, hogy az olasz istálló szégyenszemre lecseréli a sportág egyik ikonját.
Lewis Hamilton feszült rádiózása a csapatával Monacóban: