Hamiltont még az ág is húzza, Monacóban is kiderült, nagy a baj a Ferrarinál

Monaco
PUBLIKÁLÁS: 2025. május 25. 18:07
Ahogy eddig sokszor, úgy most is futamgyőzelmet ért a pole pozíció Monacóban. A Forma 1 idei nyolcadik futamán a vb-címre hajtó Lando Norris az időmérő után a versenyt is megnyerte, míg a négyszeres világbajnok Max Verstappen, illetve a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton még a dobogóra sem ért oda, utóbbit még az ág is húzta a hercegségben.

Megint bebizonyosodott, hogy Monacóban – más helyszínekkel szemben – nem a vasárnapi futam, hanem a szombati időmérő edzés a fő attrakció. Ezúttal is az nyerte a hercegségbeli Forma 1-es vb-futamot, aki megszerezte a pole pozíciót: Lando Norris, a McLaren brit versenyzője. A 25 éves brit – akinek ez az idei második és pályafutása hatodik futamgyőzelme, Monacóban karrierje során első alkalommal diadalmaskodott – ezzel három pontra csökkentette a hátrányát a világbajnoki pontversenyben éllovas csapattársával, Oscar Piastrival szemben. Norris mögött a hazai közönség előtt szereplő Charles Leclerc ért célba másodikként a Ferrarival, a dobogó alsó fokára pedig Piastri állhatott fel.

A Forma 1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton egyre jobban lemarad a vb-címért folyó versengésben
A Forma 1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton egyre jobban lemarad a vb-címért folyó versengésben / Fotó: Getty Images

A Forma 1 hétszeres világbajnokát még az ág is húzta Monacóban

Az előző vb-futamot megnyerő Max Verstappen, valamint a Ferrari hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton viszont bosszúsan hagyhatta el Monacót. A holland negyedik lett, míg Hamilton számára ez a versenyhétvége szinte maga volt a pokol. 

Előbb a szombati 3. szabadedzésen a leintés előtt másfél perccel a falnak ment, majd az időmérő után – ahol eredetileg a 4. helyen végzett – megbüntették, 

miután a bírák úgy ítélték meg, feltartotta a gyors körén a négyszeres vb-győztes hollandot, így csak a hetedik rajtkockából indulhatott.

Az idei Forma 1-es világbajnokságon már majdnem száz pont a hátránya Hamiltonnak

Úgy gondolom, ez egy nagyon-nagyon más autó, amit most vezettem, mint azok, melyekkel az elmúlt években versenyeztem Monacóban. Noha voltak gondjaim a hétvégén, de ennek ellenére élveztem a versenyzést. Nyilván Charles (a csapattárs, Leclerc – a szerk.) már az utóbbi hat évben is ilyen beállításokkal ment itt, szóval ő azonnal felvette a fonalat és úgy ismer mindent, mint a tenyerét. Azt mondanám, a mostani hétvége egy gyors és meredek tanulási pálya volt a számomra, ami később a hasznomra válhat

– jelentette ki Hamilton, aki immár 16 pont hátrányban van csapattársával szemben, de az éllovas Oscar Piastri már majdnem száz pontot vert 8 futam alatt a britre.

Hamilton balesete a 3. szabadedzés végén:

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.