Mély gödörbe került a valaha volt legeredményesebb férfi teniszező, aki sorra bukja el az első fordulós meccseket. Az egyébként nem sérült Novak Djokovics visszalépett a jövő héten rajtoló római salakpályás tenisztornától. Holott az olasz fővárosban rendezett mesterverseny az egyik kedvenc salakpályás viadala volt pályafutása során, hiszen a 2007-es debütálását követően hat alkalommal diadalmaskodott.
Idén azonban a legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy ezzel foglalkozzon, ugyanis a 37 éves, 24-szeres Grand Slam-bajnok pályafutása talán legnagyobb mélypontját kénytelen átélni. Ugyanis három tornát kivéve – az év első versenyén Brisbane-ben a harmadik fordulóban esett ki, az Australian Openen az elődöntőben visszalépett sérülés miatt, míg Miamiban a fináléban kapott ki – minden alkalommal az első forduló jelentette számára a végállomást.
Ráadásul olyan teniszezőktől szenvedett vereséget, akiket akár még a tavalyi év első felében is simán elintézett volna. Nézzük a veretes névsort, és bizony nem csodálkozunk azon,
ha olvasóink néhány ellenfélről azt sem tudják, hogy teniszezik: az amerikai óriás, Reilly Opelka, a két olasz Matteo, Berrettini és Arnaldi, a holland Van de Zandschulp, a cseh Jakub Mensik, a chilei Alejandro Tabilo.
Ráadásul salakon győzelem nélkül várja majd az év második Grand Slam-tornáját, a párizsi Roland Garrost, ami eddigi karrierje során még egyszer sem fordult elő a szerbbel.
Sokan már a visszavonulást emlegetik vele kapcsolatban, ám a szerbnek egyelőre esze ágában sincs letenni az ütőt, ugyanis
egyetlen végső siker hiányzik neki, hogy begyűjtse pályafutása századik trófeáját. Ám mostani formáját elnézve nem kizárt, ha megmarad 99-nél.
Ugyanakkor edzője, Andy Murray egyáltalán nem aggódik, úgy véli, a versenynaptár sajátosságai miatt nem annyira fura, ha valaki úgy dönt, nem megy el egyik vagy másik tornára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.