A Fenerbahce keserű pirulát nyelt otthonában. A gárda legjobb nyolc között mérkőzött Sallai Roland együttesével, a Galatasaray-jal, és 2-1-re alulmaradt. Sallai a 77. percben csereként lépett gyepre. A lefújás után a két edző szót váltott a játékvezetővel, majd ellépdeltek. José Mourinho, a Fener mestere követte a Galatasaray edzőjét, Okan Burukot, és hátulról durván megcsavarta az orrát. A megtámadott tréner látványosan a földre rogyott, a portugál szakembert pedig elvezették.
Időközben a Galatasaray uruguayi kapusa, Fernando Muslera is a tett színhelyére érkezett, kiadós lökdösődés, taszigálás kezdődött, a rendőrségnek kellett közbeavatkoznia. A jegyzőkönyv tanúsága szerint Mourinho a 90+16. percben piros lapot kapott, és várhatóan a török szövetség fegyelmit akaszt a nyakába.
Remélem, a Fenerbahce eljárást indít Mourinho ellen, majd a szövetség is elmarasztalja. Mit képzel ez az ember, Törökországban mindent megtehet? Ilyen cselekedet sehol másutt a világon nem megengedhető
– nyilatkozta Metin Öztürk, a Galatasaray alelnöke a The Guardian-nek.
Íme az eset videón:
Az orrtámadáson átesett Buruk mester kijelentette, nem egy „ízléses tett” Mourinhóé, előbb szóban tette neki megjegyzéseket, majd az orrát csavarta. Emlékezetes, amikor a két együttes februárban 0-0-s bajnokit játszott, a portugál szakvezető a Galatasaray vádjai szerint rasszista kijelentésekkel élt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.