"A te hibád lesz"- veszélyben Szoboszlai Dominik bajnoki címe

Everton
PUBLIKÁLÁS: 2025. március 04. 19:10
Kiderült, mit mondott a bírónak Arne Slot. Szoboszlai Dominik edzőjét el is tiltották.

Három hete óriási botránnyal zárult az Everton-Liverpool  városi rangadó az angol bajnokságban. A meccs végén kérdéses góllal egyenlített az Everton (2-2), ezt követőn a tömegverekedésben egy-egy játékost kiállított a bíró, de piros lapot kapott Szoboszlai Dominik edzője és segítője is. Most kiderült, mit is mondott Arne Slot a játékvezetőnek - írja az Origo.

Szoboszlai Slot
Szoboszlai edzője nem volt nyugodt a meccs után Fotó: NurPhoto via AFP

A holland szakember a meccs után a kezét nyújtotta a sporinak, akkor villant a piros. 

A játékvezetői jelentés szerint Slot nem kímélte Michael Olivert

Ha nem nyerjük meg a bajnokságot, az kib.szottul a te hibád lesz,

- ezt követően pedig a holland szakember kétszer is azt ordította a játékvezető asszisztenseinek, hogy kib.szott szégyen, ami történt. 

A szakembert két meccsre tiltották el, s 70 ezer fontra büntették.

Szoboszlai csapata simán vezet

A Liverpool bajnoki címe természetesen most nincs veszélyben, a gárda jelenleg 13 ponttal vezet az Arsenal előtt.

Íme az eset videón:

Hirdetés: Csaknem az egész ország imádja a Premier League-t. Ez elsősorban Szoboszlai Dominiknak és Kerkez Milosnak köszönhető. A szigetországi topliga fordulóról fordulóra megmozgatja a hazai szurkolókat, és jelentős réteg kezdett nyitni a fent említett magyar válogatott játékosoknak köszönhetően a labdarúgás felé. A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a Premiere League-ben is. Részletek itt!

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.