A Liverpool fontos győzelmet aratott az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában. Az ellenfél a sereghajtó Southampton volt, amely az első félidőben óriási meglepetésre 1-0-ra vezetett, a második játékrészben viszont Darwin Núnez és Mohamed Szalah góljaival fordítani tudott és 3-1-re nyert. Szoboszlai Dominik újfent kezdőként szerepelt, ám ezúttal már a félidőben a lecserélés sorsára jutott. A 24 éves középpályást kritizálták a közösségi médiában a teljesítménye miatt.
Szoboszlai legutóbb január 25-én, az Ipswich Town ellen lett lehozva, azóta zsinórban nyolc találkozón volt végig a pályán. Arne Slot, a Liverpool edzője a lefújást követően elárulta, hogy talán ő is hibázott, hogy nem pihentette a magyar futballistát.
Először láttam másfajta energiákat tőle a szezonban. Talán én hibáztam. Az egyedüli jó hír, hogy csupán 45 percet játszott, így tud pihenni a hét hátralevő részére. Harvey nagyon erősen szállt be
- értékelt a lefújást követően Arne Slot.
"Nem tudom, hogy az edző miért mindig Szoboszlait játszatja és Elliottot a padra jelöli. Szoboszlai nagyon döntésképtelen. Nem tudja, hogy mikor lőjön és passzoljon. Néha nagyon amatőr; Láthatatlan; Harvey Elliott százszor jobb, mint Szoboszlai Dominik; Elliott jobban szerepel, mint Szoboszlai a mélyen betömörülő csapatok ellen" - írták az X-en a hozzászólók Szoboszlai Dominikról, miközben a félidőben beálló Harvey Elliottot dicsérték.
A Liverpool legközelebb március 11-én, kedden a Paris Saint-Germain ellen játszik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján.
Hirdetés: Csaknem az egész ország imádja a Premier League-et. Ez elsősorban Szoboszlai Dominiknak és Kerkez Milosnak köszönhető. A szigetországi topliga fordulóról fordulóra megmozgatja a hazai szurkolókat, és jelentős réteg kezdett nyitni a fent említett magyar válogatott játékosoknak köszönhetően a labdarúgás felé. A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a Premier League-ben is. Részletek itt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.