
Luke Littler 17 éves sem volt, amikor első világbajnoki döntőjét játszotta, és ezüstérmet szerzett. Azonban rá egy évre, a 2024-ben kezdődött és idén befejeződött világbajnokságon már senki sem tudta megállítani. Az angol tinivilágbajnok a Hungarian Darts Trophy főszervezőjének, a Darts Eventnek elmondta, valóra váltak az álmai.
„Emlékszem, gyermekkoromban csak néztem a darts-meccseket, és azt mondtam, olyan akarok lenni, mint a legnagyobbak ebben a sportágban. Sikerült! Valóra váltottam az álmomat, de nem vagyok merengő alkat, nem is nagyon szeretek visszanézni. Megyek előre, mert mindig van egy újabb cél” – mondta a fiatal világbajnok, akinek feltűnése megváltoztatta a dartsot. Nagyobb lett a felhajtás a sportág körül, és egyre fiatalabb korosztályok nyitnak a darts irányába.
„A darts miatt az életemben jelen van egy lüktető folyamatosság. Mindig a következő megmérettetésre készülök. Tisztában vagyok azzal, hogy a megjelenésemmel újabb löketet kapott a sportág, de valójában ezzel nem foglalkozom. Nincs rajtam nyomás. Egyszerűen felmegyek a színpadra, játszom, és nagyon élvezem” – tette hozzá Luke Littler.
Ebben az évben egyébként jó esély van arra, hogy a világbajnoki címvédő is induljon a Hungarian Darts Trophy-n. A European Tour budapesti állomását szeptember 19. és 21. között rendezik meg az MVM Dome-ban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.