A Liverpool megszenvedett a Lille ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében, ám végül begyűjtötte a három pontot és 2-1-re győzött. Az első félidőben Mohamed Szalah volt eredményes, a második félidőben egy megpattanó lövés után Harvey Elliott iratkozott fel a góllövőlistára. Szoboszlai Dominik kezdőként 63 percet töltött a pályán, teljesítménye ezúttal nem volt kiemelkedő. Posztriválisai közül azonban nemcsak Elliott, hanem Curtis Jones is remekelt, a kommentelők főként előbbit dicsérték a lefújást követően.
Jones az első félidőben volt a pályán, ő hozta szinte kihagyhatatlan helyzetbe az egyiptomi szélsőt, apróbb sérülése miatt az angol középpályást inkább lecserélte Arne Slot. Elliott nagyszerűen szállt be a mérkőzésbe, a gólja mellett is nagyszerűen irányította a csapatot, és rendre veszélyt jelentett a Lille kapujára. Több szurkoló szerint Elliott kvalitásai jobbak, mint a magyar középpályásé.
Elliott jobb, mint Szoboszlai; Miután láttam, hogy Elliott hogyan futballozik a második félidőben, szeretném többet látni ebben a szerepkörben. Remekül játszik össze a társakkal és nagyon kreatív. Olyasvalamit kínál, amit Szoboszlai nem tud kiegyensúlyozottan megmutatni; Szoboszlainak fel kéne ébrednie
- írták az X-en a kommentelők.
Persze akadtak olyanok is, akik megvédték a 24 éves futballistát. "A munka, amit Szoboszlai beletesz minden mérkőzésbe, döbbenet. Ez nem kap elég figyelmet" - jelezte egy hozzászóló. Szoboszlai főként a védekezésben, a labda visszaszerzésében jeleskedett, emellett folyamatos intenzív letámadással zavarta a Lille védelmét. Támadásban ezúttal nem tudott extrát felmutatni, egyetlen lövése erőtlenül a kapu mellé szállt.
A Liverpool továbbra is százszázalékos a BL-ben, az utolsó fordulóban, január 29-én a PSV Eindhoven otthonába utazik.
Hirdetés: Meddig jutnak Szoboszlaiék?
A magyar futballszurkolók számára a Liverpool szereplése a BL-ben egy külön kupasorozatnak felel meg. Szoboszlai Dominik szereplése ugyanis sokkal kardinálisabb kérdés, mint az, hogy kié lesz a BL-trófea. Hacsak a kettő nem esik majd egybe, azaz a Liverpool megnyeri a legrangosabb kupasorozatot. A fogadók rendszerint szeretnek kisebb-nagyobb összegeket tenni a magyar válogatott csapatkapitányát felvonultató Vörösökre is. BL-meccsek fogadásaival kapcsolatos infók itt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.