A magyar muaythai-élet színe-java látogatott el az elmúlt hétvégén az Újpesti Torna Egylet Megyeri úti judocsarnokába, ahol klubszínektől függetlenül többszáz sportszerelmes gyűlt össze jótékony céllal. Ezúttal azért, hogy a korábbi kiváló vízilabdázó, Drávucz Rita kislányának, Flórának rehabilitációját és alapítványát támogassák. Az egyik leggyakoribb örökletes, perifériás neuropátiával , a Charcot-Marie-Tooth rendellenességgel küzdő kislány nyáron komplex műtéten esett át a tengerentúlon.
Szerettük volna ismét bebizonyítani, a muaythai-közösségben micsoda erő lakozik. Ez a második ilyen rendezvényünk, amikor 47 meneten keresztül jótékony céllal bunyózunk. A mai fő célunk Flóra és az ő alapítványának támogatása a nevezésekből befolyt teljes összeggel
– mondta a főszervező, Ales Attila.
Olyan sportolók álltak a kezdeményezés mellé, mint Székely Anna, Bereczki Dominik, Birics Tamás, Kurdy István, Nagy Krisztofer vagy Nyári László. A sportolók mellett pedig a Hajós István által alapított Egy Lépéssel Több Alapítvány is támogatta a kezdeményezést.
„Hagyományteremtő rendezvényen vagyunk, amihez örömmel csatlakoztunk – fogalmazott a helyszínen Hajós István. – Sokan tudják rólam, hogy Ferencváros-szurkoló vagyok, de ilyen esetekben nagy örömmel jövök az Újpest lila-fehér stadionjához is, mert azt gondolom, ez felülírja ezeket a dolgokat. Amikor segíteni kell, klubszínektől függetlenül jó összefogni. Ezt látom most is, számos Fradi-drukker van jelen most is. Külön örülök, hogy ezúton is meg tudjuk azt mutatni, hogy amikor egy jó ügy a cél, a magyar emberek igenis egységet tudnak alkotni”.
A jótékonysági sparringgála ezúttal is több száz érdeklődött mozgatott meg. Az érdeklődők száma láttán nagyon meghatódott a világ- és Európa-bajnok korábbi vízilabdázó, Drávucz Rita.
„Hihetetlen volt látni, ahogy hömpölygött be a tömeg. Azt tapasztalom, nagyon össze- és kitartó a magyar muaythai-közösség. Sokan vidékről jöttek fel, hajnalban keltek, hogy itt lehessenek és segíthessenek. Fantasztikus érzés, hiszen értünk vannak itt, nem lehetünk elég hálásak Attilának és családjának, az önkénteseknek és a résztvevőknek, hogy itt vannak” – fogalmazott Flóra édesanyja, aki szerint a műtéteket követő rehabilitációban legalább olyan fontos, hogy élményeket tudjanak gyűjteni, mint maga az elvégzendő munka. - Ilyen szempontból is jól kezdjük az évet ezzel a rendezvénnyel, hiszen egy fantasztikus energiabomba részesei lehetünk, amit magunkkal viszünk egész életünkre”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.