Vasárnap este befejeződtek a budapesti rövid pályás úszó-világbajnokság versenyei. A magyar küldöttség két aranyérmet szerzett (Kós Hubert, Sárkány Zalán). A Párizsban olimpiai bajnoki címet szerzett Milák Kristóf kihagyta a vb-t, riválisa viszont a magyar fővárosban alaposan felhívta magára a figyelmet.
Noé Ponti hasonlóan Milák Kristófhoz, a 100 és 200 méteres pillangóúszásban versenyez, és számos döntőn vett már részt mindkét számban. Milák teljesítményétől azonban rendre elmaradt, emellett korábban Caeleb Dressel is borsot tört az orra alá.
A budapesti vb-n azonban Ponti 100 méter pillangón világcsúcsot úszva győzött, ezzel Dressel 2020-as időeredményét adta át a múltnak - írja a Magyar Nemzet. Ponti emellett 50 méter pillangón sem talált legyőzőre, és szintén világcsúcsot úszott (a harmadik aranyát 100 méter váltóban szerezte). Utóbbi, pillangóversenyét Milák a Duna Aréna lelátóján élte át.
Az olimpia nem sikerült jól, és akkor nehéz időszakot éltem meg, de összeszedtem magam és folytattam az úszást, csináltam tovább, és most itt vagyok, megdöntöttem a példaképem világrekordját
– mondta Noé Ponti arról, hogy átadta Dressel csúcsát a múltnak.
A svájci úszó ha tartja a formáját, a jövőben komoly veszélyt jelenthet Milákra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.