Drámai pillanatok a pályán: meccs közben esett össze a focista, hosszan küzdöttek az életéért

FA Kupa
PUBLIKÁLÁS: 2024. december 11. 21:45
Mindenkiben megfagyott a vér, amikor a csapatkapitány a földre zuhant.

Kedd este került megrendezésre az FA-kupában a Gateshead-Farsley Celtic találkozó, amelyet azonban félbeszakítottak, miután a vendégcsapat 32 éves csapatkapitánya, Lewis Turner összeesett a pályán. Vélhetően szívrohamot kapott. A játék a 28. percben szakadt félbe, miután Turner összeesett. Az orvosi személyzet a pályára sietett, hogy ellássa a jobbhátvédet. A hazai Gateshead 1-0-ra vezetett, amikor a játékvezető mindkét csapatot az öltözőbe rendelte és ezzel félbeszakította a mérkőzést. A beszámolók szerint Turner csapattársai sírva fakadtak, és kétségbeesetten hívtak segítséget – írja a The Sun.

Mint később kiderült, Lewist még a helyszínen újraélesztették, majd kórházba szállították. Azóta már magához tért és beszél is.

Az egyre növekvő számú esetek alaposan megrémítik a futballkedvelő szurkolókat, ugyanis pár héttel korábban az olasz első osztályban történt egy ugyanilyen eset, akkor a 21 éves Edoardo Bove esett össze a Fiorentina-Inter találkozó 16. percében.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.