A Liverpool Mohamed Szalah góljával büntetőből szerezte meg a vezetést a Chelsea ellen az angol labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójának záróösszecsapásán. A londoni együttes a második félidő legelején Nicolas Jackson révén egyenlített, ám nem sokkal később Curtis Jones góljával már újra a vörös mezes alakulat volt előnyben. Újabb Chelsea találat már nem született, ebben pedig Szoboszlai Dominiknak is óriási szerepe volt.
A középpályás nagyszerű hetet zárt. Hétfőn még a magyar válogatott színeiben duplázott Bosznia-Hercegovina ellen a Nemzetek Ligájában, szerdán pedig megkérte szerelme, Buzsik Borka kezét. Vasárnap újfent a kezdőcsapatban kapott helyet a Liverpoolban és végigjátszotta az összecsapást. Az első félidőben Cody Gakpo nagyszerű labdája után ziccerbe került, lövése közben azonban megcsúszott, így Robert Sánchez könnyen védeni tudott.
A mezőnymunkája újfent kiemelkedett a mezőnyben, Moisés Caicedo és Roméo Lavia viszont összességében jól szűrte meg a támadásait. Szoboszlainak a második játékrészben azonban volt egy óriási mentése: egy tetszetős Chelsea támadás után az új angol csillag, Cole Palmer elé került a labda, aki az ügyesebbik lábával a hosszú alsót vette célba, Szoboszlai azonban az utolsó pillanatban odaért és blokkolni tudta a kísérletet. Ha nincs az önfeláldozó mentése, a Chelsea vélhetően egyenlített volna ebből a helyzetből. A magyar futballista a blokkja után katartikusan ünnepelt, társaitól pedig begyűjtötte a gratulációkat. Szoboszlai végül 6,6-os értékelést kapott a Sofascore-tól, ami átlagos liverpooli teljesítménynek felelt meg az összecsapáson.
A Liverpool legközelebb október 23-án, szerdán este az RB Leipzig ellen lép pályára a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában. Hétvégén, október 27-én, vasárnap újabb rangadó vár rá, az angol együttes a bajnoki címre pályázó Arsenal otthonába utazik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.