Ronaldo teljesen megőrült, kétszer is lejáratta magát – Videók

Nemzetek Ligája
PUBLIKÁLÁS: 2024. október 17. 12:30
Hiába volt nagy fölényben, Portugália nem tudta feltörni Skócia kapuját a Nemzetek Ligája csoportkörében. Cristiano Ronaldo végigjátszotta az összecsapást, azonban a 0-0-s döntetlent nem tudta megemészteni.

Portugália jól kezdte az idei Nemzetek Ligáját és az első három mérkőzését egyaránt megnyerte. Az együttes kedd este Glasgow-ban küzdött meg Skóciával. A portugálok hiába játszottak óriási mezőnyfölényben, nem tudták feltörni a jól védekező skótok kapuját, a találkozó végül 0-0-s döntetlennel zárult. Cristiano Ronaldo végigjátszotta a párharcot, a hármas sípszót követően viszont elszakadt nála a cérna.

Cristiano Ronaldo
Cristiano Ronaldo nem bírta idegekkel a portugál válogatott legutóbbi összecsapását (Fotó: AFP)

A 39 éves világklasszis azt nehezményezte, hogy Lawrence Visser játékvezető nem adott elég hosszabbítást, illetve a mérkőzés legvégén már nem engedte elvégezni a portugál szögletet, hanem lefújta a találkozót. Ezt követően Ronaldo hosszasan dühöngött, grimaszokat vágott, végül feldúltan az öltözőbe sietett, szúrta ki az Origo.

Ronaldo a lengyelek ellen az egója miatt került bajba

Az ötszörös aranylabdás a skótok elleni találkozó előtt betalált, október 11-én Lengyelország kapuját vette be. A szurkolók közül sokan azonban felháborodtak Ronaldo ünneplésén. A gólja előtt csapattársa, Rafael Leao a félpályáról indult meg és nagyszerű szólójával került ziccerbe, lövése azonban a kapufán csattant. A kipattanó Ronaldo elé került, aki köszönte szépen és az üres kapuba passzolta a labdát. Ezt követően a csapatkapitány viszont nem a földön fekvő, és az akciót kialakító Leaóhoz szaladt oda, hanem a másik irányba elindulva úgy ünnepelte a gólját, mintha ő vezette volna 50 méteren keresztül sikeresen a labdát.

A lengyelek elleni összecsapást végül 3-1-re nyerte meg Portugália. Négy fordulót követően az együttes 10 ponttal vezeti csoportját, mögöttük Horvátország hét ponttal a második, Lengyelország néggyel a harmadik, még Skócia csupán most szerezte meg első pontját. Ronaldo négy mérkőzés után három gólnál jár a sorozatban.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.