Egy éve lebénult a magyar tehetség, most spanyol sztárcsapat kapuját védi

Kapus
PUBLIKÁLÁS: 2024. szeptember 19. 11:00
Tavaly óriási esélyt kapott a fiatal kapus, Tompa Ákos, aki Spanyolországba, a Real Sociedadhoz szerződött. Egy súlyos autoimmun betegség miatt azonban nyaktól lefelé lebénult, ezt azonban csodás módon leküzdötte és visszatért a pályára.

Tompa Ákos közel öt évig a Honvéd utánpótlásában pallérozódott, 2023-ban pedig óriási lehetőséget kapott, ugyanis a Real Sociedad szerződtette. Tompa az U17-es csapathoz került, számára azonban nem indult jól a spanyol kaland.

Tompa Ákos
Tompa Ákos súlyos autoimmun betegséget küzdött le Fotó: EM Sports Consulting

Tompa Ákos elképesztő gyógyulása

Tavaly nyáron egy súlyos autoimmun betegség támadta meg, ami miatt nyaktól lefelé lebénult, nem tudott mozogni és kerekesszékbe került. A 17 éves kapus hosszú és embert próbáló rehabilitáció után felépült és visszanyerte a mozgását, az előző idény hajrájában már játszott, a jelenlegi szezonban pedig a Real Sociedad színeiben az U19-es spanyol bajnokság első két fordulójában, a Santutxu (3-1) és az Alavés (0-0) ellen egyaránt a kezdőcsapatban kapott helyet.

Szerencsére sikerült legyőzni a betegséget, már teljesen egészséges vagyok

 – árulta el Tompa Ákos az EM Sportsnak, amit a Magyar Nemzet szemlézett. 

- A rehabilitációt Magyarországon kezdtük, majd a kiköltözésem után Spanyolországban fejeztük be. Fokozatosan tértem vissza a csapathoz, az előző idény végén pedig néhány meccsen már lehetőséget kaptam. A nyári felkészülés remekül sikerült, a harmadik számú csapattal dolgoztam végig az edzéseket, úgyhogy jó formában vártam a rajtot.

Tompa azóta már a magyar U18-as válogatottba is meghívót kapott, de pályára végül nem lépett Bosznia-Hercegovina ellen.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.