Az aranyérmes Rasovszky Kristóf és a bronzérmes Betlehem Dávid edzője, Szokolai László elárulta, a Liszt Ferenc reptérről egyenesen Százhalombattára vezetett az útja, ott él ugyanis a 83 éves édesanyja, aki örömmel fogadta Rasovszkyék sikerét.
- A mama jól van, bírja a kánikulát, ugyanezt mondhatja el magáról a szintén Battán élő Kiss László, úszóválogatottunk egykori szövetségi kapitánya. Vele ritkábban futok össze, de tudom, hogy lelkesen horgászik és lábteniszezik - mesélte Szokolai.
Ami a fekáliás és E.coli-baktériumos Szajnát illeti, Szokolai kitért a fertőzésekre, hiszen - többek között - Fábián Bettina azok után lett rosszul, hogy a párizsi folyóban kellett versenyeznie.
- Meglehet, Fábián Bettina már otthonról hozott magával valamiféle vírust. Mindenesetre az én saját készítésű házi pálinkám is hathatott Rasóékra, akik ráadásul saját bélflórájukból készíttettek speciális védelmet, és azt szedték.
A mester a szabadságát Madeirán tölti. Meséli, a 2021-es tokiói olimpia után Orbán Viktor miniszterelnök meghívta a nyílt vízieket a karmelita kolostorba, és sok sikert kívánt nekik Párizsra. Szokolai elárulja: a szombati ötkarikás viadalon egy ideig motorosról adott tanácsot két tanítványának, majd fellépdelt a III. Sándor cár hídra, és onnan instruálta versenyzőit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.