Érzelmekkel teli heteken van túl Cristiano Ronaldo és Lionel Messi. Az elmúlt két évtized futballikonja veteránként is kell saját válogatottjába, így Ronaldo ott volt Portugáliával a németországi Eb-n, Messi pedig sorozatban másodszor megnyerte Argentínával a Copa Américát. Nem volt ugyanakkor felhőtlen az örömük a játékban, hiszen többször is mélypontra kerültek. Mérkőzés közben zokogtak egy-egy hibájuk, vagy éppen Ronaldo a kiesés után.
Ronaldo rengeteg helyzetet elpuskázott az Európa-bajnokságon, s szabadrúgásokból sem volt már annyira veszélyes, mint korábban. A szlovénok elleni nyolcaddöntő hosszabbításában ráadásul büntetőt hibázott, itt eltörött nála a mécses. Az is csak átmenetileg vigasztalta, hogy a tizenegyespárbajban már nem rontott. Négy nappal később ugyanakkor jött a következő dráma: a franciák elleni tizenegyespárbajban ugyan újra betalált Ronaldo, Portugália azonban kiesett és elbúcsúzott a tornától. 39 évesen - hatodik Európa-bajnokságán - a csatár nem tudott abban segíteni, hogy a gárda bejusson a négy közé.
Lionel Messi is kétszer került a padlóra a tengetentúlon rendezett Copa Américán. Az Ecuador elleni negyeddöntő tizenegyespárbajában rontott, itt az ellenfél kapusa vigasztalta őt. Argentína tovább is jutott, Messit azonban sérülés miatt le kellett cserélni a Kolumbia elleni fináléban. Bokáját fájlalva ült le a kispadra, s hosszú percekig zokogott, egyáltalán nem szégyellte könnyeit. A társak végül nélküle szerezték meg a trófeát.
Két év múlva világbajnokságot rendeznek Amerikában, nagy kérdés, hogy a két világsztár ott lesz-e a tornán. Az sem kizárt, hogy ha egyik sztár vállalja a szereplést, akkor megy a másik is. Vb-ken ugyanis még nem nézett egymással farkasszemet Ronaldo és a 37 éves Messi.
Ronaldo az Eb-búcsú után úgy beszélt, a jövőben is mindent megtesznek a csapatért, így nem kizárt, hogy a terveiben még benne van a 2024-es világbajnokság, amely a hatodik lehetne a számára. Messi címvédőként érkezhetne a tornára, eddig arról szóltak a hírek, hogy ha egészsége engedi, akkor ki nem hagyná a viadalt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.