TRAGÉDIA

Még előtte állt az élet: szörnyethalt a pályán a 15 éves versenyző

LL

Létrehozva: 2024.06.05.

Órákig küzdöttek a fiú életéért a helyszínen, sikertelenül. A rendőrök vizsgálják a halálos baleset körülményeit.

Borzalmas véget ért egy gokartverseny szombat délután Norvégiában: balesetet szenvedett és a helyszínen meghalt egy 15 éves utánpótlás-versenyző.

gyertya, gyász, halálhír
Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

A nagyszabású andebui verseny különböző futamain összesen 200-an indultak. A fiú egyelőre ismeretlen okból ütközött és felborult a gokartjával. Ezt követően közel két órán át küzdöttek az életéért, de végül még a helyszínen halottnak nyilvánították. Ezt követően lefújták az egész hétvégi rendezvényt, és a rendőrség helyszínelői próbálták kideríteni az okokat.

– A baleset áldozata súlyos belső sérüléseket szenvedett, és a másodperceken belül odaért egészségügyi személyzet kitartó erőfeszítései ellenére sem sikerült megmenteni az életét – közölte a norvég  sportági szövetség, míg Hallgeir Raknerud főtitkár így fogalmazott:

– Szörnyen nehéz nap ez a norvég autósport számára. Egy túl fiatal fiú túl korán távozott közülünk, részvétünk a hozzátartozóinak!

A norvég ralivilágbajnok Petter Solberg az X-en fejezte ki az együttérzését:

– Az ember reméli, hogy soha nem történik ilyen baleset, különösen nem egy ilyen fiatal emberrel. Nyugodjon békében – írta a közösségi oldalán.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek