51 tétmérkőzéses veretlenségi szériánál tartott a Bayer Leverkusen az Atalanta elleni Európa-liga döntő előtt. A találkozónak a német együttes volt az esélyese, az olaszok erre azonban fittyet hánytak és 3-0-s arattak. Ez volt az Atalanta első nemzetközi trófeája. A fináléban Ademola Lookman volt a nyerőember, aki mesterhármast ért el, erre korábban még senki sem volt képes a második számú európai kupasorozat döntőjében.
A 26 éves szélső Londonban született, és már fiatalon óriási tehetségnek tartották, nem véletlen, hogy az angol U-válogatottakban rendszeresen számítottak rá. Az áttörés azonban nem akart jönni, ebben pedig nagy szerepe volt Gulácsi Péter és Orbán Willi csapatának, az RB Leipzignak. A német klub 2019 nyarán 18 millió eurót (7 milliárd forint) sem sajnált érte, a jó játékkal viszont adós maradt Lookman.
Az első teljes idényében mindössze 300 percet játszott 11 bajnokin, sem gólt, sem gólpasszt nem szerzett. Ezt követően a klub kölcsönadta a Fulhamnek, ahol alapember volt a Premier League-ben, de itt sem voltak kiemelkedő mutatói (34 bajnoki, négy gól, négy gólpassz). A Fulham nem tartott rá igényt, jött egy újabb kölcsön, ezúttal a Leicester Cityben. Bal és jobbszélsőként is játszatták, hat góljából ötöt a bal oldalról szerzett.
Piaci értéke három év alatt a felére csökkent, az Atalanta pedig 2022 nyarán csapott le rá potom 10 millió euróért (3,8 milliárd forint). A bergamói együttesnél 76 találkozó alatt 30 gólt rámolt be, emellé pedig 16 gólpasszt is kiosztott. Gian Piero Gasperinivel sikerült kiaknáznia a potenciálját, az olasz edző alapvetően a bal szélen számít Lookmanre, de nagy szabadságot ad neki a pályán. Gyakran a jobb szélen, illetve a centercsatár pozíciójában is feltűnik, a kötetlen játék pedig szemmel láthatóan fekszik neki. Ez az, ami az AC Milanban csúnyán megégett Charles De Ketelaere-nak is segít az Atalantánál, hiszen idén 15 kanadai ponttal szerzett többet a bajnokságban, mint a Milan színeiben tavaly.
Lookman szerződése 2026 nyaráig szól az Atalantával, így amelyik klub szeretné őt szerződtetni, annak alaposan a zsebébe kell majd nyúlnia. Értékét a Transfermarkt jelenleg 30 millió euróra (11,5 milliárd forint) becsüli.
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.