Szoboszlai Dominik: Nem én vagyok az első, akihez tanácsért mennek

Sparta Praha
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 13. 18:15
Visszavágó vár az FC Liverpool labdarúgóira a labdarúgó Európa-ligában.

Csütörtökön rendezik a Liverpool és a Sparta Praha Európa-liga-nyolcaddöntős párharcának visszavágóját. Sok izgalmat már nem tartogat a mérkőzés, hiszen Jürgen Klopp együttese egy hete idegenben 5-1-re kiütötte ellenfelét. Szoboszlai Dominik góllal járult hozzá az angol csapat sikeréhez, és bízik benne, hogy a visszavágón is pályára léphet - írja a Magyar Nemzet.

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik újabb kupacsatára készül Fotó: AFP

"Visszatértem, nincs fájdalmam, remélem, így is marad – fogalmazott Szoboszlai Dominik. – A visszatérés azonban sosem könnyű, játékosként néha nehéz megérteni, hogy miért csak tizenöt vagy éppen harminc perc jut, amikor egyébként több időre is késznek érzem magamat. De fontos, hogy vigyázzunk a testünkre."

A Liverpool még versenyben van az angol bajnoki címért, az FA-kupáért és az Európa-liga-trófeáért, miközben a Ligakupát már megnyerte.

"Egyet már megszereztünk, három még hátravan, én személy szerint mind a négy trófeát meg akarom nyerni. Jól állunk a bajnokságban, szerintem képesek vagyunk megnyerni, ami biztos: meg kell érte dolgozni, a cím nem fog az ölünkbe hullani." - magyarázta a magyar válogatott csapatkapitánya.

Szoboszlait arról is kérdezték, hogy tapasztalt játékosként, a magyar válogatott csapatkapitányként mennyit tud segíteni a Liverpool fiataljainak.

"Valóban van már tapasztalatom, amennyire tudok, segítek a fiataloknak, de ha megkérdezzük őket, valószínűleg nem én vagyok az első, akihez tanácsért mennek, vannak idősebb, tapasztaltabb játékosok is a csapatban, mint Virgil van Dijk vagy Mohamed Szalah" - mondta a magyar légiós.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.