KALAPÁCS

Váratlan fordulat, itt az igazság Messi barcelonai szerződéséről

LL

Létrehozva: 2024.03.07.

Százmilliókért kelhet el minden idők leghíresebb szalvétája. 23 évig őrizte a gazdája Lionel Messi egyik legendás ereklyéjét.

Amikor a Barcelona labdarúgóklubjának akkori sportigazgatója, Carles Rexach 2000-ben körmölt pár sort egy éttermi szalvétára, nem is álmodhatott annak későbbi sorsáról. A hevenyészett szerződéssel a katalánok akadémiájára került, akkor még csak 13 éves argentin tehetség, Lionel Messi 21 évig szolgálta a Barcát, 34 rangos trófeát nyert a csapattal – a papírdarab pedig sporttörténti jelentőségű lett, és a Bonhams árverésén várhatóan százmilliókat fizetnek érte.

Messi 2021-ben sírva jelentette be, hogy elhagyja a Barcát
Messi 2021-ben sírva jelentette be, hogy elhagyja a Barcát         Fotó: Xinhua via AFP

Minden idők valószínűleg legdrágább és leghíresebb szalvétáját rövidesen New Yorkban, majd a tervek szerint Párizsban és Londonban is kiállítják.

"A világ leghíresebb szalvétája": Lionel Messi első barcelonai szerződése
"A világ leghíresebb szalvétája": Lionel Messi első barcelonai szerződése          Fotó: AFP

Március 27-éig lehet majd licitálni a Messi-ereklyére.

Legalább 635 ezer dollárt (230 millió forint) várnak érte, de a Bonhams-főnök Ian Ehling szerint ennél is "sokkal többért fogják megvenni". Tavaly decemberben például 7,8 millió dollárért (2,8 milliárd forint) kelt el hat Messi-mez a megnyert katari világbajnokságról.

Messi legendás szalvétáját a később világklasszis egyik akkori ügynök, Horacio Gaggioli őrizte meg, egészen mostanáig.

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/VS8-89-owRvfTIcJM5yawkim0ibeWBGs-JM24ZH0e3U/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4ODk2N2JlYmNmNzRlZWRiNjc4NmY0ODMwNzhmZDIx.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Messit lenyomták, nem ő a leggazdagabb focista Amerikában

Csapattársa köröket ver a multimilliárdos argentinra.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714969817
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714969817
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182599_auto_resized.jpg
astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el