Liverpool

Szoboszlaiék a haldokló legnagyobb kívánságát teljesítik

LL

Létrehozva: 2024.02.14.

Mindig a Liverpoolhoz vágyott, most megadatik neki. Egy gálameccs erejéig az Anfield Road kispadja várja a rákos Sven-Göran Erikssont.

Nem csak szövegeltek, valóban teljesítik Liverpoolban a halálos beteg svéd futballedző, Sven-Göran Eriksson kívánságát. A 76 éves tréner a 2000-es évek elején szövetségi kapitányként, klubszinten pedig többek között a Manchester Citynél is dolgozott Angliában. Gyerekkora óta imádott csapatánál, az FC Liverpoolnál azonban sosem adatott meg neki lehetőség. Legalábbis eddig, mert Szoboszlai Dominik klubjánál úgy döntöttek, egy nap erejéig szívesen látják az Anfield Roadon.

Szoboszlai Dominik edzője, Jürgen Klopp szívesen átadja a helyét egy napra a halálos beteg kollégájának
Szoboszlai Dominik edzője, Jürgen Klopp szívesen átadja a helyét egy napra a halálos beteg kollégájának          Fotó: AFP

Most kiderült: március 23-án jön el ennek az ideje. Akkor a Liverpool korábbi sztárjaiból összeállított öregfiúkcsapat az Ajax hasonló gárdájával játszik gálameccset. Eriksson olyan klublegendákkal osztozik majd a ’Pool kispadján, mint John Barnes, Ian Rush és John Aldridge. Ezeken az évente megrendezett mérkőzéseken rendre fontmilliók gyűlnek össze jótékony célra.

A gyógyíthatatlan hasnyálmirigyrákban szenvedő Eriksson januárban beszélt arról, hogy legfeljebb egy éve van hátra az életéből. Jürgen Klopp liverpooli vezetőedző megindultan értesült arról, hogy idős kollégája (apjával együtt) mindig is az angol sztárklubért rajongott, és mennyire bánja, hogy sosem lehetett ott edző.

– Tárt karokkal várjuk, és ha eljön hozzánk, átadom a helyem az irodámban, ha akar, egy napig végezheti a munkámat is – üzente akkor Klopp, vagyis könnyen lehet, hogy Eriksson akár edzést is vezényelhet majd Szoboszlaiéknak.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek