Megdöbbentő hírről számolt be a Facebook-oldalán Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke. A politikus szerint ugyanis szerződést bontott a Bényi Szabolcs által vezetett Mahart Passnave Kft. Magyar Kupa-címvédő, tavalyi BL-döntős női kézilabdázóink egyik szponzora.
A dolgot pedig csak még érthetetlenebbé teszi, hogy mindezt egyoldalúan és – Kubatov szerint – teljesen jogellenesen, arra hivatkozva, hogy a csapat eredményessége a tavaly márciusban 3 évre meghosszabbított szerződés aláírása után jelentősen visszaesett…
"Ezzel szemben tény az, hogy jobbak lettünk. Azóta Magyar Kupát nyertünk, bekerültünk Európa 4 legjobb csapata közé, vagyis a Bajnokok Ligájában döntőt játszottunk 20 ezer tomboló néző előtt (ez volt a világ egyik legnézettebb kézilabda eseménye). Idén magabiztosan és hibátlanul vezetjük a magyar bajnokságot a Győr előtt. Ezen felül, bejelentettünk 4 top igazolást, hogy egy-két éven belül BL-t nyerjünk és így mi legyünk a világ legjobb kézilabda csapata! Ezen tények után a szerződés felbontása vérlázító, az eljárás és a stílus pedig végtelenül primitív"
– írta bejegyzésében a politikus, aki ezt követőn azt elmondta, hogy mindenki biztos lehet abban, hogy semmit nem engednek az elveikből és a megkötött szerződésből, így jogi eljárást kezdeményeznek.
"A Mahart Passnave döntéshozói igen tájékozatlanok. Ezzel a jogtalan döntésükkel ellehetetlenítik a női kézilabdacsapat működését. Döntésükből jól látszik, hogy fogalmuk sincs az eredményeinkről, arról, milyen jó hírét visszük a hazánknak, a fővárosunknak és minden szponzorunknak itthon és külföldön egyaránt. Láthatóan nincsenek tisztában a sport társadalmi hatásaival. A Mahart Passnave vezére, Bényi Szabolcs, mit sem sejt a nemzeti érzésekről, sem a sport oktatásban betöltött fontos szerepéről"
– tette hozzá, gondolatait pedig így zárta:
Torkig vagyok az ilyenfajta módszerekkel és emberekkel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.