Konferencia-liga

Ez kemény volt, feszült izgalmak után dőlt el a Fradi sorsa

CHI

Létrehozva: 2023.12.14.

A Ferencváros csütörtökön este a Fiorentinát fogadta a labdarúgó Konferencia-liga utolsó csoportkörében.

Egyértelmű volt a helyzet a kezdés előtt: a döntetlen mindkét csapatnak továbbjutást ér. Ennek megfelelően az első félidőben kevés esemény történt, gól nélkül zártak a felek. Aztán három perccel a szünet után váratlanul gólt szerzett a Ferencváros, Abu Fani balról küldte középre a labdát, Zachariassen pedig öt méterről, ballal a léc alá lőtte. Ez azonnal átírta az F csoportot, a Fradi élre állt, a firenzei együttes a második helyre csúszott.

KATONA Bálint
Katona Bálint és társai legközelebb februárban lépnek pályára a nemzetközi porondon Fotó: Vasvári Tamás

A ferencvárosi góllal megélénkült a játék, a firenzeiek az egyenlítést hajszolták, és a 73. percben sikerrel jártak: Ranieri egy szöglet után három méterről a bal felső sarokba rúgta a labdát (1-1). Ezt követően izgalmasan telt el a záró negyedóra, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, a Fiorentina beszorította a magyar csapatot, de több gól nem esett. Feszült végjátékkal döntetlenre zártak a felek.

Az eredmény azt jelenti, hogy a Fradi továbbjutott, a második helyen végzett a csoportjában, így februárban a legjobb 16 közé jutásért játszhat a Konferencia-ligában. A Fiorentina megnyerte a csoportot és a nyolcaddöntőben folytathatja. A csoport másik két tagja, a Genk és a Csukaricski kiesett. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714960816
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714960816
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el