"Szerencsétlen mozzanat volt" - a Fradi csatára szerint emiatt nem sikerült a bravúrgyőzelem

Konferencialiga
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 09. 21:20
A Ferencváros bár több mint 140 perc után feltörte a Genk kapuját, a belga ellenfél később egyenlített, így a második összecsapásuk is döntetlennel (1-1) zárult. A lefújást követően a Fradi gólszerzője, Alekszandar Pesics értékelte az összecsapást.

A Ferencváros bár vezetett a Groupama Arénában a Genk ellen, a belga együttes végül egyenlített, így pedig ismételten egy-egy ponttal távozhattak a csapatok a Konferencialiga csoportkörében.

Alexandszer Pesics második gólját szerezte a Konferencialiga idei kiírásában Fotó: Szabó Miklós

A gól nélküli első játékrész után a második félidő elején Maarten Vandevoordt kapus hibázott nagyot, amit Alekszandar Pesics büntetett meg. 15 perc múlva azonban egyenlített a Genk, egy kisebbfajta kavarodást követően Daniel Munoz törte fel a magyar rekordbajnok kapuját. A hármas sípszót követően a Fradi gólszerzője, Alekszandar Pesics összegzett az M4 Sport kamerái előtt.

Azzal szeretném kezdeni, hogy köszönöm a szurkolóknak a bíztatást. Vezettünk 1-0-ra és akkor kaptuk a gólt amikor Samy Mmaee megsérült, ez így egy rendkívül szerencsétlen mozzanat volt 

- értékelt Alekszandar Pesics. "Rendben van ez a végeredmény, nyilván nyerni szerettünk volna, de büszkék vagyunk erre az eredményre is. Szerintem ez a csoport Európa-liga szint, nagyon jó együttesek alkotják, a Genket és a Fiorentinát is remek játékosok alkotják, de küzdeni fogunk."

A Konferencialiga másik összecsapásán a Fiorentina idegenben is hozta a kötelezőt és 1-0-ra legyőzte a Csukaricskit. A Ferencváros a Konferencialigában legközelebb november 30-án, az eddig pont nélkül álló Csukaricski otthonában szerepel majd. A bajnokságban november 12-én, vasárnap az egyre jobb formába lendülő Fehérvárt fogadja majd.

Az F csoport állása

1. Fiorentina 8 pont (11-4)

2. Ferencváros 6 pont (6-4)

3. Genk 6 pont (5-3)

4. Csukaricski 0 pont (1-12)

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.