
A 2023/24-es világkupa-sorozatot nyitó montreali világkupán a tavaly év végén országot váltó Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang a hazai megméretések után most indult először kínai színekben világkupa-versenyen, és rögtön aranyérmes lett – írja a Magyar Nemzet.
A 2000 méteres vegyes váltó döntőjében csak Liu Shaolin volt ott a jégen, ám a táv kétharmadánál nagy bukás történt, a futamot visszalőtték, és a megsérült kínai férfiversenyző helyére a kétszeres olimpiai bajnok Liu Shaoang ugrott be. A kínaiak velük szerezték meg az aranyérmet.
– Egy kicsit őrült verseny volt, de a végeredmény nagyon jó lett, Montreal soha nem okoz nekünk csalódást – mondta Liu Shaolin Sándor a döntő után a Nemzeközi Korcsolyázó-szövetség honlapjának. – Nagyszerű a közönség, mi pedig azért vagyunk itt, hogy elhozzuk a show-t. Az volt a célunk, hogy jó eredményt érjünk el az első versenyünkön, és most nagyon boldogok vagyunk. Remélhetőleg a következő versenyeken még jobbak leszünk. A szövetség nagyon sokat segített, minden támogatást megadott nekünk. Nem kellett semmi miatt stresszelnünk, a Kínába költözésünk zökkenőmentes volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.