Ezt hívják csapatnak - óriásit mentek a Fradi sztárjai

Varga Barnabás
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 08. 15:30
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtök este hátrányból fordítva győzött a Szerbia elleni rangadón. A Ferencváros két játékosa, Dibusz Dénes és Varga Barnabás is kulcsszereplője volt a belgrádi sikernek.
lm

A magyar labdarúgó-válogatott ugyan korán hátrányba került Szerbia ellen legnagyobb Európa-bajnoki selejtezős rangadóján, az első játékrészben sikerült fordítani, ennek köszönhetően nagyon fontos három pont lett meg Belgrádban. A Ferencváros két játékost (Dibusz Dénes, Varga Barnabás) adott a válogatottnak, és mindketten kulcsszerepet vállaltak a remek győzelemben.

Magyar válogatott
Varga Barnabás (19-es mezszámmal) képtelen leállni a gólgyártással Fotó: Czeglédi Zsolt /  MTI

Varga negyedszer ölthette magára a nemzeti együttes mezét, és másodszor volt a kezdőcsapat tagja. Utóbbit újfent meghálálta, június 20-án Litvánia kapuját is bevette úgy, hogy az első perctől kezdve a pályán volt. A szerbek ellen Sallai Roland kipattanójába kapott bele egy reflexmozdulattal, amire Vanja Milinikovics-Szavics már nem tudott időben reagálni. A 28 éves támadó eddig félelmetes szezont produkál, klubjában eddig 12 tétmérkőzésen 14 gólt és hat gólpasszt szerzett.

Dibusznak már az első félidőben is volt védeni valója, ám az igazi bravúrokat a második játékrészben mutatta be. Először az 58. percben szenzációsan belekapott Dusan Vlahovics elemi erővel meglőtt labdájába, majd két perccel később Milos Veljkovics fejesét kellett oldalra ütnie. A 32 éves kapusnak ez volt a 29. válogatott mérkőzése, idei öt nemzeti mérkőzéséből pedig négyet kapott gól nélkül hozott le, ami kiemelkedő teljesítmény.

 

Dibusz Dénes szerint óriási szó, hogy a legnagyobb rivális otthonában nyert a csapat.

A csapat erejét és a közösség összetartását mutatja, hogy a kapott gólra így tudtunk reagálni, és Belgrádban tudtuk megverni a szerbeket. Ezt hívják csapatnak

A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap, 18 órától Csehország ellen játszik felkészülési találkozót, könnyen lehet, hogy a két Fradi kulcsember ezúttal pihenőt fog kapni Marco Rossi szövetségi kapitánytól.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.