Fontos tömegközlekedési információk, ezekre figyelj a budapesti atlétikai vb idején

Nemzeti Atlétikai Központ
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 17. 18:15 / FRISSÍTÉS: 2023. augusztus 18. 13:51
Számos tömegközlekedési eszköz biztosít majd könnyed eljutást a budapesti atlétikai világbajnokság helyszínéhez, a Nemzeti Atlétikai Központhoz. Németh Balázs, a Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója a nagy tömeg miatt nem javasolja az autóval való érkezést.
lm

–Magyarország történelmének legnagyobb sporteseménye előtt állunk, múlt héten elhagytuk a 300 ezres mérföldkövet, már több mint háromszázezer jegy talált gazdára – fogalmazott a vb csütörtöki sajtótájékoztatóján Németh Balázs, amiről aztán a Magyar Nemzet számolt be. – S a vb-re olyan létesítményben kerül sor, amelyben eddig még csak egy tesztversenyt rendeztünk, július elején a magyar bajnokságot, néhány ezer nézővel. Ehhez képest augusztus 19-27. között több mint háromszázezer, reményeink szerint közel négyszázezer szurkolót szeretnénk kicsábítani, és tökéletes szolgáltatásokkal elkényeztetni őket. A Nemzeti Atlétikai Központ teljesen új létesítmény, és egy ilyenben a világ harmadik legnagyobb sporteseményét megszervezni nem egyszerű feladat, és lehet, hogy az első napokban fennakadásokkal jár. A szurkolóknak is meg kell szokniuk, hogyan tudják a legkönnyebben megközelíti a vb színhelyét, milyen közlekedési eszközöket választhatnak.

Térképen mutatjuk a legjobb tömegközlekedési alternatívákat a budapesti atlétikai világbajnoksághoz Fotó: MTI

A vb-t szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója rámutatott arra, hogy a Nemzeti Atlétikai Központ tömegközlekedési szempontból tökéletes helyen található, könnyedén elérhető.

– Ez nagyon fontos, és szeretném kiemelni, hogy autóval nem érdemes elindulni, mert parkolóhelyek nem állnak rendelkezésre, gyakorlatilag lehetetlen lesz találni. Viszont jó alternatíváink vannak arra, hogyan lehet megközelíteni a Nemzeti Atlétikai Központot. A Boráros teret már a belvárosnak tekinthetjük, és innen a csepeli hévvel, a 2-es villamossal, de akár gyalogosan is el lehet jutni a vb színhelyére. Az 1-es villamossal érkezők néhány peres sétával ugyancsak elérhetik a főbejáratot. A H7-es hév mellett a H6-os is a szurkolók rendelkezésére áll, miként több buszjárat is, amely érinti a Közvágóhidat.

Németh Balázs kitért azokra is, akik vidékről érkeznek, s az is növelheti az érdeklődést a vb iránt, hogy a MÁV–Volán csoport 2023 forintos menettérti jegyet biztosít az eseményre. "Akiknek a Keleti pályaudvarra érkezik a vonatuk, a 24-es villamossal juthatnak el a Közvágóhídhoz, a Kelenföldre érkezők az 1-es villamossal, a Nyugati pályaudvarra érkezők pedig a 4-es, 6-os villamossal a Boráros térig utazhatnak."

Vb-hajó szintén fog majd működni, augusztus 19-től 27-ig jár, a budai oldalról, a Batthyány térről indul, és a Müpa Művészetek Palotája kikötőbe érkezik. Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án délután biztonsági okokból nem közlekedik majd a hajó, és 20-án délelőtt a légiparádé idején szintén nem jár 8.50 és 10.20 között.

Németh Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Atlétikai Központ közlében több fontos, biztonságos kerékpárút is található, és a bringásokra gondolva két nagy kerékpártárolót is kialakítanak. Továbbá a szervezőbizottság megállapodást kötött a közösségi rollerszolgáltatókkal, a rollerokat a Művészetek Palotája mellett lehet letenni, miként a Bubi kerékpárokat is.

A Nemzeti Atlétikai Központba érdemes megérkezni két órával az első versenyszám előtt, mert a stadionpark már a versenyprogram előtt megtelik élettel.

Elindult az Origo aloldala

Az Origón mostantól külön aloldalon egészen a világbajnokság végéig mindennap olvashatnak az eseménnyel kapcsolatos legfontosabb hírekről. A világbajnoksággal kapcsolatos fontos információk a kérdések-válaszok rovatban találhatóak meg. Itt az olvasók – többek között – választ kapnak arra, kik lehetnek a budapesti világbajnokság legnagyobb sztárjai, de azt is megtudhatják, hogy miként lehet megközelíteni a stadiont.

A mi hőseink rovatban megszólalnak azok a versenyzők, akik a magyarok közül kiemelkedően szerepelhetnek. Egykori magyar világsztár atléták is elmondják gondolataikat a budapesti világbajnoksággal kapcsolatosan.

Az oldal itt érhető el.

 

Vedd meg a jegyed még ma!

Jegyek kaphatók az atlétikai világbajnokságra a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu weboldalon. A délelőtti jegyek egységesen 3000 forintba kerülnek, míg az esti programokra a hétköznapi versenynapokon 6900, hétvégén 8900 forinttól indulnak a jegyárak. Összesen 9 esti és 5 délelőtti program lesz a világbajnokság alatt és 6, ingyenesen látogatható utcai versenyt rendeznek, amelyek rajtja és célja a Hősök terén lesz. A női maraton augusztus 26-án, a férfi maraton 27-én reggel 7-kor rajtol.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.