"Soha többet nem szeretne beszélgetni vele" - Szoboszlai Dominik sportpszichológusnál járt

Szoboszlai Zsolt
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 15. 16:00
Kiválóan sikerült a bemutatkozása a liverpooli edzéseken Szoboszlai Dominiknek. Édesapja, Zsolt elárulta, fia egyszer ját sportpszichológusnál, és többet nem szeretne menni.
CHI

Miután Szoboszlai Dominik az FC Liverpoolhoz szerződött, nem mindenki hitt abban, hogy a magyar játékos megállhatja a helyét. Menedzsere, Esterházy Mátyás elmondta, nem foglalkoznak a negatív példákkal - írja az Origo.

Fájhatott a csipkelődés Szoboszlainak
Szoboszlai Dominik Fotó: AFP

„Mi másképp vagyunk bekötve, sikerorientáltak vagyunk. Lehet előhúzni negatív példákat, de minket ezek nem érdekelnek. Háttéremberként mindent meg akarunk adni Dominiknak, ami tőlünk telik. Hinni kell benne, és meg kell adni neki a lehetőséget, hogy ezt megugorja. Bennünk semmi kétség nincsen. Két hete beszélgettem egy játékostársával, és ő mondta, hogy Dominik pontosan úgy közlekedik, mint, aki pontosan tudja, hogy erre a szintre tartozik. Ebben az átigazolásban nem csak az a fontos, hogy a gyerekek lássák a 70 milliós árcédulát Szoboszlai Dominiken, hanem az is, hogy rájöjjenek, nagyon sok munkát kell beletenni ebbe."

A labdarúgó édesapja, Szoboszlai Zsolt elárulta, fiának nagyon jó az idegrendszere, és nincs szüksége sportpszichológus segítségére.

Dominik eddig egyetlen alkalommal találkozott sportpszichológussal, és utána azt mondta, soha többet nem szeretne beszélgetni vele. Mi sem értettük az okát. 

"Aztán rájöttünk, olyan erős belső adottsága, motivációja van, amivel ezeket a dolgokat képes kezelni. Jó az idegrendszere, ezt bárki láthatja, amikor ezeket az utolsó pillanatos, meccseket eldöntő szituációkat elvállalja, a gólokat lövi" – mondta Szoboszlai Zsolt, a játékos édesapja, aki a 2007-ben alakult a Főnix Gold FC-ben tanította meg a fiának a labdarúgás alapjait.

Az átigazolás óta a Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp is elismerően beszélt a magyar válogatott csapatkapitányáról.

„Tudom, hogy mennyire izgatott amiatt, hogy itt lehet velünk, de fontos, hogy megértse, mi is legalább annyira izgatottak vagyunk őmiatta. Nincs rajta nyomás. Még mindig nagyon fiatal játékos, sokat tud fejlődni, ami azt jelenti, türelmesnek kell lennünk. Szerencsére vannak szurkolók, akik megértik ezt a folyamatot. Elég időt és teret fogok adni neki, hogy kibontakozzon a tehetsége a csapatban" – mondta Jürgen Klopp.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.