Szoboszlai a világ legjobbját tömheti labdával

liverpool
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 08. 10:30
Ezzel szintet lépne a Liverpool: Szoboszlai Dominik után őrült összegért szerezné meg a PSG világklasszisát az angol sztárklub.
LL

Szoboszlai Dominik és az argentin világbajnok Alexis Mac Allister megszerzésével a középpályát már jelentősen megerősítette a Liverpool, a következő lépés pedig egy csatár leigazolása lehet. Nem is akárkié! Sajtóhírek szerint a Vörösök 200 millió eurós (77,5 milliárd forint) ajánlattal csapnák le Kylian Mbappét a Paris Saint-Germain (és legfőbb kérője, a Real Madrid) kezéről.

Szoboszlai már aláírt a Liverpoolnál, akár Mbappé is követheti a példáját?     Fotó: Bors/Nagy Zoltán

Jürgen Klopp menedzser szemet vetett a világ tán legjobb, de mindenképpen a legtöbbre taksált támadójára. Mbappé értékét éppen úgy 180 millió euróra, azaz 70 milliárd forintra becsüli a Transfermarkt, mint a Manchester City norvég gólzsákjáét, Erling Haalandét, aki mellesleg máig Szoboszlai barátja, miután Salzburgban nem csak csapat-, de szobatársak is voltak. 

A közönségkedvenc brazil Roberto Firminót liverpooli szerződése lejártával elcsábította a szaúdi Al-Ahli, egyből borongósabb lett a 'Pool-drukkerek hangulata, mint volt Mac Allister, majd Szoboszlai megszerzésének hírére. Mbappé megszerzése persze elhallgattatná a kritikus hangokat, sőt, egyből visszaemelhetné a klubot a legszűkebb világelitbe. Más kérdés, hogy a pletykák szerint hasonló lépést mérlegel az Arsenal és a Chelsea is.

Mbappé állítólag nemrég bejelentette a PSG vezetőinek, hogy eszében sincs meghosszabbítani a jövő nyáron lejáró szerződését. Erre föl a párizsiak katari vezére, Nasszer al-Helaifi kiakadva adott ultimátumot a sajtón keresztül:

Kyliannak legkésőbb egy-két héten belül döntenie kell. Ha nem ír alá új szerződést, nyitva áll előtte az ajtó. Senki sem nagyobb a klubnál

– utalt arra, hogy ez esetben jövőre ingyen kellene elengedniük a világ legtöbbre taksált focistáját, ergo inkább már most eladnák őt.

A főnöke által szavahihetetlenséggel vádolt Mbappé arra ácsingózik, hogy egy Párizsban kibekkelt szezon után ingyen igazolhat álmai klubjához, a Real Madridhoz. Al-Helaifi ezt saját elmondása szerint "meglepve és csalódottan" vette tudomásul, és eszében sincs statisztálni a PSG-t szerinte megkárosító Mbappé-tervhez. Kérdés, mit tehet ellene...

– A Liverpool 200 millió eurós ajánlatot tett Mbappéért – árulta el egy tévéinterjújában a spanyol sportújságíró, Edu Aguirre. 

Értesülése óriási visszhangot kapott a brit sportsajtóban. A PSG vezetőinek vélhetően tetszene az ötlet, kérdés, mit szól hozzá Mbappé.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.