
Döbbenetes bejelentést tett egy spanyol újságíró. Úgy tudja, Shakira és Piqué a 11 éves kapcsolata utolsó három évében nyílt kapcsolatban éltek. Minderről José Antonio Avilés spanyol tévés újságíró számolt be - írja a Daily Mail.
"Volt egy megállapodás közöttük, amelynek lényege: te azt csinálsz, amit akarsz, én pedig azt, amit én akarok, de a média előtt hallgatunk." - magyarázta Avilés.
A nyílt kapcsolatról szóló állítások feltehetően Piqué szűk baráti és családi köréből származnak, és sokakat megdöbbentett. A 2022 júniusában kipattant hűtlenségi ügyet persze alaposan felfújta a sajtó, ami kiakasztotta a spanyol focistát, elvégre kettejük egyezsége arról szólt, hogy a másik viselt dolgairól nem beszélnek. Márpedig Piqué-t meglepte az, hogy Shakira a nyilvánossághoz fordult.
"Piqué nem akarta, hogy olyan spekulációk keringjenek, miszerint a szakítás oka a hűtlensége volt." - mondta egy másik spanyol újságíró, Pilar Vidal.
Shakira azóta Miamiba költözött, miután megkapta két gyermekük, Milan és Sasha teljes felügyeleti jogát. A kolumbiai énekesnő tavaly júniusban az Instagramon erősítette meg, hogy már nincs együtt Piquéval, de egyesek számára a nyilatkozat nem volt teljesen váratlan. A spanyol bulvárlapok már korábban is azt állították, hogy Piqué megcsalta az énekesnőt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.