Jön a Tippmix Minifoci Magyar Kupa-döntő: válogatott játékosok és a meglepetéscsapat

Tippmix Minifoci Magyar Kupa
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 12. 14:20
Vasárnap Csepelen rendezik meg Tippmix Minifoci Magyar Kupa nagydöntőjét, ahova a sorozat eddigi négy selejtezőjéből - Hajdúszoboszló, Csepel, Tápiószentmárton és Balatonfűzfő - nyolc csapat jutott be. A történelmi kupasorozat első, hajdúszoboszlói állomásáról az SZPCDSE-ECECE és a H-Terasz együttes kvalifikálta a fináléba. 1. rész:
Bors
 

SZPCDSE-ECECE - válogatottakkal teletűzdelve

A ceglédberceli SZPCDSE-ECECE csapata rendszeresen részt vesznek Budapesten és az ország területén megrendezésre kerülő tornákon, úgy mint: az Országos Minifutball Szövetség – és a Kaminokupa Sport Kft versenyei, a Remontada Kupa-, az Újbuda Liga- és a Pest megyei Szabadidősport Szövetség kiírásai.

"A csapat a 2010-es évek elején alakult ECECE néven Székely József vezetésével, aki jellemzően III. kerületi fiatalokkal szerepelt különböző kispályás rendezvényeken. Ő, és a csapat néhány tagja a mai napig a kerethez tartoznak, ebből is látszik, mennyire szoros ez a kapcsolat. A csapatban megfordultak játékosok az alacsonyabb osztályból érkezőktől egészen az NB1-ben szereplő labdarúgókig. A jelenlegi keretet nagypályán jellemzően alsóbb, megyei osztályokban szereplő játékosok, illetve futsal NB I-es és NB II-es focisták alkotják. Az 5+1-es formáció senkinek nem idegen, év közben rendszeres résztvevője a csapat a szervezett bajnokságoknak, kupáknak" - mondta a csapatról Barabás Miklós, az SZPCDSE-ECECE válogatott játékosa.

Az SZPCDSE-ECECE a döntő egyik nagy esélyese  Fotó: Csudai Sándor

Hozzátette, a csapat játékosai korábban ECECE néven 2017-ben kerültek először be a szezon végi országos döntőbe, ahol egy kivétellel minden évben a legjobb négyben tudtak végezni.  Később egy virágzó együttműködés keretében a csapat magja összeolvadt a Todor Pet Bau Team Kft. csapatával, 2021-ben országos bajnoki címig jutottak. A döntős részvételt egy évvel később sikerült megismételni, ahol büntetőkkel maradt alul a csapat a rekordbajnokkal szemben. 2022 év végén az együttműködés megszakadt, amit egy új váltott fel: az SZPCDSE és Héregi Mihály Úr háttértámogatásának köszönhetően. Azóta a cél nem változtak az új felállásban sem. A csapat nagy része 2019 óta a magyar minifutball-válogatott tagja. A jelenlegi keret nagy része most is a válogatottal készül az idei világbajnokságra.

Az idei év nagyon hosszúra sikeredett, a selejtezős rendszernek köszönhetően a csapat megpróbálta minél több fronton biztosítani a részvételét a Final 4-ba, aminek részét képezi a Magyar Kupa sorozata is.

 Próbáljuk a tornát egyfajta felkészülésnek tekinteni az Országos Döntő előtt, hiszen a Magyar Kupa döntőben Magyarország nyolc topcsapata fogja képviseltetni magát" - tette hozzá Barabás Miklós.

„Ceglédberceli Diáksport Egyesületben 1988-óta foglalkozom labdarúgással, mint szakosztályvezető, edző Szabó Pál testnevelő tanárunk halála után választottak meg az egyesület elnökének. Kezdeményeztem az klub nevének megváltoztatását és a néhai tanárunk tiszteletére a bíróságon Szabó Pál Ceglédberceli Diáksport Egyesületként lettünk bejegyezve. Ennek a névnek a rövidítésével veszünk rész tornákon, bajnokságokon „SZPCDSE” - mondta Héregi Mihály.

H-Terasz - a meglepetéscsapat

Az SZPCDSE-ECECE csapatához hasonlóan a H-Terasz együttese is a hajdúszoboszlói állomásról kvalifikálta magát a fináléba, miután a második helyen végzett. A csapat 2019-ben alakult, az első években egyetemi bajnokságokon vettek részt Debrecenben, majd két évvel később jött az ötlet, hogy megmérettetik magukat műfüves tornákon és téli teremtornákon is Kelet-Magyarországon. A csapat egy baráti társaságra épül, amit folyamatosan alakítanak és bővítünk új tagokkal.

A Kaminokupák által ismerhettük meg az Országon Minifutball Szövetséget. Az elmúlt kettő évben részt vettünk a Hajdúszoboszlón megrendezett Pünkösd Kupán, amelyen mindkét alkalommal döntőbe sikerült jutnunk, azonban aranyéremmel egyik alkalommal sem távozhattunk

 - mondta Újvári Kornél, aki névadó szponzorral kapcsolatban elmondta, a H-TERASZ ,azaz H-Tech Plusz Kft. pergola és teraszépitő vállalkozás, mely már az előéletével több évtizedes terasz és télikert építő cég, stabil és megbízható háttérrel. Manapság a télikertek mellett fő szerepet kap a pergolák és üvegteraszok kivitelezése is. Ezenkívül a Tiszai Élményhajózás is csapat támogatója, mely felejthetetlen élményeket nyújt.

A H-Terasz az egyik meglepetéscsapat a finálában  Fotó: Csudai Sándor

"Hatalmas sikerként éltem meg, hogy bejutottunk a Tippmix Minifutball Magyar Kupa fináléjába, úgy gondolom, hogy ezt a csapat nevében is elmondhatom. Természetesen nagyon várjuk és izgatottak vagyunk. Szeretnénk minél jobb eredménnyel zárni a budapesti döntőt, de nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nem mi számítunk a favoritnak. Minden kvalifikált csapatnak ezúton is szeretném a gratulációmat átadni. Sportszerű és ami a legfontosabb, sérülésmentes mérkőzéseket kívánok minden résztvevőnek. Nagy öröm számomra, hogy hazánkban egyre nagyobb figyelmet kap a kispályás labdarúgás. Évről-évre több esemény veszi körül ezt a „sportágat”, így a színvonal is egyre jobb" - zárta a szavait a H-Terasz csapatvezetője.

 

07.16. vasárnap: Döntő, Csepel

A finálé résztvevői:

- SZPCDSE-ECECE

- H-Terasz

- Szilasi és Barátai

- Lázár Lovaspark

- Todor Pet Bau Team Kft.

- Futottak Még

- Airnergy

- H.O.P.E.

 

A csoportbeosztások:

A-csoport:

H-Terasz

Lázár Lovaspark

Szilasi és Barátai

SZPCDSE-ECECE

 

B-csoport:

H.O.P.E.

Futottak Még

Todor Pet Bau Team KFT

Airnergy FC

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa-döntőn (Csepel Hungary Club 94 SE pálya,  1213, Budapest, Szentmiklósi út 1.) minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők, az egész napos eseményre a belépés ingyenes!

Májusban elindult a minifoci teljesen új versenysorozata, a Tippmix Minifoci Magyar Kupa, amelynek minden állomásával kiemelten foglalkozik majd az Origo! A kupasorozat nagydöntőjét élőben követhetik majd nyomon az Origón!

A Magyar Minifutball Kupa támogatója a TIPPMIX! 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.