Bajnokok Ligája

Titoktartásra kötelezték a BL-döntő magyar résztvevőit

sk

2023. június 10. szombat 10:00

Világhírű magyar fellépővel indul az est, százmilliók fogják látni a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntőjét.

Történelmet ír a Manchester City vagy bombameglepetést okoz az Internazionale? Az európai klubszezon szombat este a Bajnokok Ligája döntőjével zárul, az isztambuli meccsen (21.00, M4 Sport) az angol csapat az első, az olasz a negyedik BL/BEK diadalát érheti el.

Fotó: AFP

A találkozón nem lépnek pályára magyar játékosok, azonban így is lesznek főszereplők hazánkból. Már a kezdés előtt nagy produkció várható, ugyanis a játékosok bevonulásakor György Ádám világhírű zongoraművész adja elő a Bajnokok Ligája himnuszát. A tengerentúlon élő virtuóz a világ legnagyobb koncerttermei után az isztambuli stadiont is meghódítja. Az UEFA már 2012-ben felfigyelt a budapesti születésű 40 esztendős művészre.

– 2012-ben a lengyel-ukrán közös rendezésű foci-Eb megnyitóján játszottam, ezután jött az ötlet az UEFA részéről, s felajánlották, hogy dolgozzam át a BL-himnuszt – mondta a HírTV reggeli műsorában György Ádám, aki semmit nem árulhat el a döntő körítéséről, titoktartásra kötelezték. Azt azonban elárulta, milyen érzésekkel várja a nagy pillanatot.

Izgalmas lehetőség művészileg emlékezetessé tenni a játékosoknak azt a pillanatot, amelyre egész életükben készültek

– mondta a zongoraművész, aki maga is futballozott kispályán.

A bírók között is találunk magyart, az erdélyi Kovács István lesz a találkozó negyedik játékvezetője. A nagykárolyi bíró öt meccsen volt játékvezető a Bajnokok Ligájában, ő fújta a sípot a Dinamo Zagreb–Chelsea (1–0), Club Brugge–Atlético Madrid (2–0) és Bayer Leverkusen–FC Porto (0–3) csoportmeccseken, továbbá a nyolcaddöntőben ő irányította a legendás Liverpool–Real Madrid (2–5) csatát, illetve a negyeddöntőben az AC Milan–Napoli (1–0) olasz rangadót.

Az UEFA kommunikációs csapatában Dinnyés Márton, az MLSZ munkatársa dolgozik majd, természetesen őket is titoktartásra kötelezte az európai szövetség. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16506310_auto_resized.jpg
origo.hu

A világbajnokság miatt kihagyja a hétéves kisfia temetését az olimpiai bajnok sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20294_resized.jpg?avcount=1696369510
origo.hu

Pikáns felvétel került elő Berki Mazsi múltjából - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16505023_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szem nem marad szárazon: így néz ki most Baumann Péter sírja – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507076_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó felvételeken a Lampedusára érkező agresszív migránsok (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16505106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hihetetlen változás: rá sem ismerni Tóth Andira - Fotó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16504502_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gulyás Márton a Partizánban semmisítette meg Dobrev Klárát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20295_resized.jpg?avcount=1696369510
origo.hu

Teljes az összeomlás az ukrán hadseregben: már egymást ölik a katonák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16504709_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Nagyon ritka vendég kóborol a Bodrogközben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16504323_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bringázás közben tűnt el a 9 éves, angyalarcú kislány, nagy erőkkel keresik a hatóságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16503936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Könnyek és ima Michael Schumacherért: megrémültek a rajongók a fotó láttán

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/03ruh8270qmd6VBFikjAgModpojElYabgmMKh889P1E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VlNGIzZjI5YzkxZTQxYzY4NWQ5ODJmMWIwOTI0Zjg5.jpg
Fradi

Kubatov Gábor tiszta vizet öntött a pohárba

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/ViGc4J2nEyKL4AWQ4dnnUQ38whvr5SyREEXFA6VLIOM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgxZTA0MThmMTJlYjRjNmM4YTcxOGExNjFmNGU4Nzg0.jpg
Liverpool

"Élmény vele futballozni" - Szoboszlai a gép, megint ámulatba ejtett