Tisztesen helyt állt a Hertha BSC a Bayern München otthonában, ám a német rekordbajnok végül 2-0-ra győzött a Bundesliga 30. fordulójában április 30-án, vasárnap. Dárdai Pál együttese továbbra is sereghajtó, jelenleg hat pont a lemaradása az osztályozót jelentő 16. helyen álló Bochum mögött. A hátralevő négy fordulóban kell csodát tennie a magyar szakembernek, jó hír viszont, hogy a szurkolók támogatásukról biztosították mind a klubot, mind pedig Dárdait.
A Bayern München utána közösségi médián adott reakcióból kiderül, a Hertha rajongók már felkészültek a másodosztályra, ám ugyanúgy, mint eddig, kitartanak a klub mellett: "A szerelem nem ismer ligát" - írta az egyik rajongó az Instagramon. "Mindörökké Hertha" - replikázott egy másik népszerű hozzászóló. Dárdaival a két vereség ellenére szintén elégedettek és türelmesek a fanok.
"Szomorú vagyok az eredmény miatt, de látszik Pál kézírása. Az együttes igazi csapatként védekezett. Ez már nagyon régóta hiányzott"
A zsinórban nyolc tétmérkőzés óta Hertha a maradék négy fordulóban igazi ki-ki mérkőzéseket vív. Legközelebb május 6-án, szombaton a szintén kiesés ellen küzdő Stuttgart ellen vív, de a Bochummal is összecsap május 20-án. Ezen felül a Köln és Wolfsburg legyőzése sem tűnik lehetetlen feladatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.