Lewis Hamilton sokkolta a világot: elege van a Mercedesből

Lewis Hamilton
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 05. 11:30
Lewis Hamiltonnak számos problémája van az autójával. Nem elégedett a Mercedes pilótafülkéjével.
szs

Lewis Hamilton nyugtalan, csupa panasz. Már a harmadik versenyen, az F1-es Ausztrál Nagydíj hétvégéjén arra panaszkodott, hogy elégedetlen a Mercedes pilótafülkéjének pozíciójával a W14-ben, és azóta sem változott a helyzet. Korábban az autó teljesítményére is panaszt tett, már az idénynyitó Bahreini Nagydíj előtt elmondta, az ezüstnyilasok rossz irányba tartanak, és hogy jelenleg csak a harmadik-negyedik legerősebb konstruktőrük a mezőnyben. Nem elég tehát, hogy a Mercedes teljesítményben sem az igazi, a pilótafülkével is elégedetlen a hétszeres világbajnok.

Sir Lewis Hamiltont kiosztotta a spanyol szaktekintély
Fotó: AFP

Mindezt persze szóvá is tette, a Mercedes milliárdos csapatfőnöke, Toto Wolff pedig jelezte, megváltoztatják az üléspozíciót, ami Hamiltont zavarja.

- Az összehasonlítás kedvéért: ha civil autót vezetek, ilyen esetben rendszerint úgy érzem, mintha az első kerekeken ülnék, ami az egyik legrosszabb érzés, amikor a volán mögé vagy - magyarázta a brit világbajnok Hamilton a médiának. - Hazafelé tartasz az autóddal, és a kerekeket a lábad alá kell húzni... Gyaníthatóan nem lennél boldog, amikor például egy körforgalomhoz közeledsz, az ugyanis megváltoztatja a kocsi hozzáállását. Előre nehéz megjósolni, hogy a Mercedes futam közben miként reagál, szóval ez az a helyzet, amivel küszködök.

A hétszeres világbajnok versenyző Azeri GP utáni újabb kritikáira reagálva Wolff tudatta, a pilótafülke elhelyezkedésének módosítása 2024 előtt megtörténik, bár szerinte ez nem valódi probléma. 

- Mérnöki szempontból nem túl nehéz ez a feladvány. Pozíciót váltunk annak érdekében, hogy optimalizáljuk a versenyautót, és megbizonyosodjunk arról, hogy a pilóta valóban megfelelő helyen ül-e – nyilatkozta Wolff a médiának, így a RacingNews365.com-nak is.

A másik Mercedes-menő, George Russell viszont nyugodt az üléspozíciót illetően, de mivel Hamilton számára ez kényes, fontos kérdés, ezért bizonyosan kompromisszumot fognak találni. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.