Nagypapája őserejét örökölte az Európa-bajnok magyar sportoló

birkózás
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 25. 13:30
Hátrányos helyzetből kockáztatnia kellett, méghozzá nem is kicsit Zágrábban Takács Istvánnak.
szs

A birkózók zágrábi Európa-bajnokságán verhetetlen magyar klasszist láttunk Takács István személyében, aki a 87 kg-osok súlycsoportjában öt győzelmet aratva élete első felnőtt világversenyén máris aranyat nyert. Pedig a fináléban a török Ali Cengiz 2-1-re vezetett, onnantól kezdve viszont egy Takács-tájfunt láttunk a színen, és végül a magyar sportoló 5-2-re nyert.

-Az első nem volt tökéletesen előkészített fogásom – ismerte el Eb-győztesünk, akinek édesapja, Takács Ferenc kötöttfogású válogatottunk egyik keretedzője, ráadásul a Honvédban is együtt készülnek.

Fotó: United World Wrestling / Kostadi United World Wrestling / Kostadin Andonov

 

Tóth István korábbi kétszeres világbajnokunk, olimpiai ezüstérmesünk  gyermekkora óta ismeri a bajnokot, jelenleg szaktanácsadóként segíti. 


-Istókon már gyermekkorában látszott, hogy mindenkit móresre akar tanítani – jellemzett Tóth. - Őserő, mint a nagypapája, aki a kunszentmiklósi vendéglátásban dolgozva az ittas vendégeknek olykor pokoli fizikumát kihasználva elmagyarázta, hogyan illik kulturáltan viselkedni... 

A kis Taki a mai modern birkózás követelményeinek megfelelően a lenti, az úgymond békaállásból védhetetlenül emeli ki ellenfeleit, álló birkózásban pedig szórja a nagyívű akciókat. A jövőben is rákényszerül a fejlődésre, mivel honi riválisa, Losonczi Dávid kőkemény karfiolfülű, így az egymás elleni válogató meccseik jobbika utazhat a soros világversenyekre. Tippelhető, hogy a múlt legendái, Hegedüs Csaba és Farkas Péter, illetve Komáromi Tibor után Takács Istók lesz soros állócsillagunk. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.