Drámai vallomás, titkolni kellett édesapja előtt a magyar sportoló megszületését

Klampár Tibor
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 30. 19:00 / FRISSÍTÉS: 2023. május 03. 11:19
Kevésen múlott a születésnapos világbajnok élete.
sk

Hetven éves lett vasárnap Klampár Tibor világbajnok asztaliteniszező, aki dédnagypapaként a mai napig aktív. Bajnokikat játszik és az utánpótlást is tanítja. Pedig annak idején arra is volt esély, hogy meg sem születik. Szegény csládból származik, s három testvére után édesapja már nem akart több kisbabát. Egy vetélés után lett a mama állapotos Tiborral, ám ezt el kellett titkolni az apuka elől.

 

Klampár Tibor ma is aktívan asztaliteniszezik, Fotó: Nemzeti Sport

- Ennek a szörnyű dolognak köszönhetem, hogy hetvenéves vagyok, ugyanis anyukám újra teherbe esett, de addig titkolta állapotát apám előtt, amíg nem volt mit tenni, meg kellett tartani a gyereket. Anyámnak köszönhetek mindent, az életemet - nyilatkozta a születésnapos Klampár a Ripostnak.

A sportoló felnőttként tudta meg a titkot, hogy édesapja lemondott volna róla.

Szóval így születhettem meg, negyedik Klampár gyereknek a Dembinszky utcai szoba-konyhás, külső vécés lakásba. Huszonhat évesen tudtam meg a titkot, bevallom elsírtam magam. Azóta is hálás vagyok a mamámnak.

Az hetven éves Klampár Tiborral készült interjút itt olvashatod el.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.