"Sokkal jobban ment" - Rangos németországi versenyen bizonyított Buzsáki Virág

Buzsáki Virág
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 13. 17:30 / FRISSÍTÉS: 2023. június 15. 11:37
Alig maradt le a top 5-ről a magyar kerékpárversenyző.
LL

Hetedik lett egy németországi C1-es MTB-versenyen Buzsáki Virág.

Buzsáki Virág
Buzsáki Virág Fotó: Facebook

A svájci JB Brunex Superior Factory Racing 23 éves magyar magyar versenyzője a viadal után elmondta:

- Ma 7. lettem. Sokkal jobban ment már, mint múlt héten! Ez egy C1-es verseny volt Németországban, így nyilván a mezőny is erősebb volt. Be tudtam építeni a múlt héten tanultakat, de még így is van még mit finomítani a taktikai készségeimen. Egy kicsit okosabb versenyzéssel simán meg lett volna a Top5. Hideg volt és szél, előző napokban és ma is sokat esett, így a mező része nagyon saras és csúszós volt a pályának, az erdőben pedig a gyökerek adtak plusz feladatot. Az elejét kicsit ellőttem, szándékom volt erőt fitogtatni, ennek hamar meg is ittam a levét, viszont

szépen vissza is jöttem, a verseny közepén igazán erős versenyzést mutattam, a főni is elégedett.

Az utolsó körre estem szét, sokat hibáztam, technikai baki is befigyelt, így sikerült szinte megdupláznom a hátrányomat egy kör alatt 

- értékelt Buzsáki Virág.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.