Megkezdődött

Ebből nagy csata lesz, Milák Kristóf legnagyobb riválisa edzésbe állt

szs

2023. március 30. csütörtök 12:05

Edzésbe állt a hétszeres olimpiai aranyérmes amerikai úszó, a pillangón is kiemelkedő Caeleb Dressel. Ő Milák Kristóf egyik legnagyobb riválisa.

Fort Lauderdale-ben látták tréningezni Milák Kristóf  tokiói olimpiai bajnokunk 100 m-es pillangóúszásban is kiemelkedő riválisát, Caeleb Dresselt. Éppen a floridai vezetőedző, Anthony Nesty csoportjával gyakorolt a helyi Aquatic Centerben.

Milák Kristóf előtt nagy csata áll Fotó: Dömötör Csaba

Dressel nem versengett a 2022. júniusi budapesti világbajnokság óta, ahonnan nagy hirtelen visszalépett, és hazautazott. Aztán szeptemberben bejegyzést tett az Instagramon, amelyben közölte, hogy Budapest óta nem versengett. A SwimSwam úszóportál úgy tudja, Dressel a napokban részt vett a Speedo-fotózáson Fort Lauderdale-ben.

– Tudok úszni, de ha szünetre van szükségem, akkor pihenek. Viszont ígérem, hogy visszatérek – szögezte le Dressel.

Idén eddig csendes maradt a közösségi médiában, de azt elárulta, hogy lázasan olvassa Greg McKeown Esszencializmus című könyvét, amelyben azt tanulmányozza, hogy az életben sokszor a kevesebb is elég, így az ember kevésbé válik túlterheltté. 

Hogy Dressel miként építgeti fel saját darabkáit, nem tudjuk, de legkorábban a 2023-as amerikai vb-válogatón, június 27. és július 1. között, színt kell vallania arról, hogy hol tart most. Elvégre a fukuokai vb-n július 14. és 30. között feltehetően indulni fog, ha a párizsi olimpiai rajton jár az esze. Feltételezzük, az ötkarikás tempózást aligha hagyja ki, és ha ez így történik, a Dressel-Milák csúcsrangadót a tokiói olimpiához hasonlóan 100 pillangón ismét élvezhetjük. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16036145_auto_resized.jpg
origo.hu

A Honvéd edzője a bírót szidta csapata kiesése után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15523_resized.jpg?avcount=1685245509
origo.hu

Eddig tarthat el, míg Gálvölgyi János fel nem épül betegségéből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035834_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dolly már intézkedett: ez lett a sorsa a szaporítótól elhozott kutyáknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035295_auto_resized.jpg
vg.hu

Az Orosz–ukrán háború 458. napja – friss hírek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034949_auto_resized.jpg
ripost.hu

Soha nem lesz béke, egyetlen szó mérgezte meg Harry és Vilmos herceg viszonyát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035275_auto_resized.jpg
vg.hu

A gép nem szégyell pénzt kérni, egyre nehezebb kikerülni a borravalót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15532_resized.jpg?avcount=1685245509
origo.hu

Suhajda Szilárd édesapja szívfacsaró üzenettel búcsúzik fiától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem lett meg Suhajda Szilárd, a keresés befejeződött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15445_resized.jpg?avcount=1685245509
origo.hu

Így változik a hazai borfogyasztás a meleg idő beköszöntével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15440_resized.jpg?avcount=1685245509
life.hu

Ahogy beköszönt a nyári szezon, az emberek borfogyasztási szokásai is változnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034263_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megrendítő vallomást tett a népszerű műsorvezető: végstádiumú rákban szenved

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/zXWIrKFZJI61MVfPIzQMg2P4zcAZLj1feDBd4DESpW8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwODc1OTJmZGZkNTRlYjY5Mjk5YjlkMjI2ZDQzMzgx.jpg
Everest

Most jött a hír: nem találták meg Suhajda Szilárdot, feladták a keresést

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/zXWIrKFZJI61MVfPIzQMg2P4zcAZLj1feDBd4DESpW8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwODc1OTJmZGZkNTRlYjY5Mjk5YjlkMjI2ZDQzMzgx.jpg
Everest

Folyamatban van Suhajda Szilárd mentése, türelmet kér a csapat