Sport

Megalázták a Ferencváros legendás labdarúgóját

CHI

2023. március 22. szerda 14:51

Döbbenetes feltételeket támasztott a Ferencváros legendás alakjával, Vágó Fannyval szemben női labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya.

Margaret Kratz csak akkor számítana a magyar női labdarúgás kiemelkedő alakjára, az FTC csapatkapitányára és edzőjére, Vágó Fannyra, ha a klublegenda lemondana vezetőedzői tisztségéről a Ferencváros bajnoki címvédő női labdarúgócsapatánál. Vágó Fanny a női labdarúgás egyik kiemelkedő alakjának számít. A 31 éves támadó összesen 293 mérkőzésen 403 gólt rámolt be.

Vágó Fanny
Vágó Fanny Fotó: Nemzeti Sport

"A nemzeti csapat szövetségi kapitánya szerdán válaszút elé állított. Beszélgetésünket azzal kezdte, hogy a válogatottnál a szövetség nyomására el kell kezdeni a fiatalítást, ezért a továbbiakban nem számít rám, de később kiderült: egészen másról van szó. Szerinte az utóbbi időben látszódnak rajtam a fáradtság jelei, és az is, hogy nem bírom a kettős terhelést. Elmondta: a folytatásban csak akkor hív be a keretbe, ha felhagyok az edzősködéssel. Ez konkrétan zsarolás! Mélyen felháborít ez az egész, hiszen úgy gondolom, teljesítményem alapján nem kérdés, hogy a válogatottban a helyem. Egyáltalán nem vagyok fáradt, remek formában érzem magam, meg lehet nézni a bajnokságban és a nemzeti csapatban is a játékosok mutatóit, továbbra is a legjobbak közt vagyok. Ez az egész nem méltó ahhoz, amit eddigi pályafutásom során a magyar futballért tettem, és tenni is fogok! Ugyanis nem fogok felhagyni sem az edzősködéssel, sem az aktív játékkal!"

Fanny hozzátette, az biztos, hogy a jelenlegi szövetségi kapitánnyal a továbbiakban nem tud együtt dolgozni. Tizenhat év alatt négy szakvezető irányításával 146 meccsen 74 gólig jutott címeres mezben, amelyről a történtek ellenére sem mond le.

"Meg sem fordult a fejemben, hogy cserben hagyom a Ferencvárost. A Fradi az otthonom, nagyon hálás vagyok a klubnak, a vezetőinek, hogy mindig is bíztak, hittek bennem!"

Névjegy

Vágó Fanny

Született: 1991. 07. 23., Szeged

Poszt: csatár

Címei: 8-szoros magyar és 4-szeres osztrák bajnok, 5-szörös Magyar Kupa- és 3-szoros Osztrák Kupa-győztes, 2-szeres magyar, 4-szeres osztrák gólkirály.

A válogatottban: 146 mérkőzés/74 gól.

Szakvezetőként: magyar bajnok az FTC-vel.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049815_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország minden eddiginél súlyosabb bosszúra készül, nagy bajban az ukránok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15678_resized.jpg?avcount=1685612106
origo.hu

Vastag Csaba és felesége mindent elárultak a titkos álomesküvőjükről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16046529_auto_resized.jpg
life.hu

Szívszorító: így búcsúzik Arnold Schwarzenegger Bruce Willistől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16050792_auto_resized.png
hirtv.hu

Napindító - Tovább nőtt svédország NATO csatlakozásának támogatottsága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16050506_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiderültek a részletek Vastag Csaba titkos esküvőjéről: ilyen gyönyörű menyasszony volt a szerelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15679_resized.jpg?avcount=1685612106
origo.hu

Szabó Zsófi vetkőzéssel indította a napot - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048421_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tényleg be kell áztatni a szárazbabot? Most kiderül!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048954_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az orvosok szerint ezt nem élhették volna túl az újszülött ikrek: így néznek ki most

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A legnagyobb titokban fogott össze Vilmos herceg és Harry: Diana ügyében intézkedtek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/uoJ3gpUC97rEed6Tal2AlQQfBiTV2Wl7NkowyqaBoks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZhZTJlNDhiMzA3NzRlYzU4NjlmOWE3MzMxNzMzODQ1.jpg
Halálzóna

Megszólalt a szakértő Suhajda Szilárd tragédiájáról: ez történik a szervezettel 8000 méter felett

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/yv0wX3nPwveJNKL7hS2m9vU-QG0KEURa1BA3D-XhrAE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFlNTU4NWZkYWUzODRlNzk5YTdjNDU0OWY5ZGMyNGEw.jpg
Megemlékezés

"Mindig érezni fogjuk az égi közelséged" – a Pilisben is búcsút vettek Suhajda Szilárdtól – fotók