Igazi világsztár vezeti a Fradi elleni csatába a német Bayer Leverkusen csapatát. A gárda edzője, a spanyol Xabi Alonso játékosként két csapattal is BL-t nyert, emellett világ- és Európa-bajnok lett. Egyik első edzői munkája érte Leverkusenbe, ahol alaposan felrázta a szezont pocsékul kezdő csapatot. A 2000-es években Liverpoolban volt kedvenc.
Alonsóval együtt focizott Németh Krisztián, aki 2009-ben az U20-as válogatottal világbajnoki bronzérmes lett. A csatárnak csak jó emlékei vannak a játékosról.
- A mediterrán vérmérséklet, a lazaság nem volt rá jellemző, én inkább a kőkemény brit profit láttam benne - mondta a Magyar Nemzetnek Németh, aki 2007-ben igazolt Liverpoolba.
Szerinte mindenki számára példaértékű, amit Alonso elért a pályán.
Sok jó játékossal futballoztam, és bevallom, nem szeretem rangsorolni őket, de úgy érzem, Alonso a legjobb három középpályás egyike azok közül, akikkel valaha egy csapatban szerepeltem.
- A játékintelligenciája emelte a többiek fölé, szerintem mindenki tudta, hogy ha ő egyszer befejezi az aktív játékot, idővel edzősködni fog. Ez így is lett, biztos vagyok benne, hogy az új szerepében is komoly eredményeket tud majd felmutatni – jellemezte korábbi csapattársát az MTK 34 éves játékosa.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.