Pályafutása legrosszabb szezonját futja Cristiano Ronaldo: a Manchester United új vezetőedzőjével, Erik ten Haggal nem találta meg a közös hangot, volt, hogy kimaradt a vörös ördögök keretéből. Ezután november 14-én botrányos interjút adott a brit tévés műsorvezető-újságíró Piers Morgannek, ahol hevesen kritizálta az angol klubot, akik november 22-én felbontották a szerződését. Azóta klubnélküli volt, egészen az év végéig, az al-Nasszr ugyanis bejelentette a leigazolását. Ronaldo állítja, boldog a csapatváltás után.
Szerencsés vagyok, mindent megnyertem Európában, amit elterveztem, úgy érzem, ez a megfelelő pillanat, hogy új tapasztalatokra tegyek szert Ázsiában
- nyilatkozta az ötszörös aranylabdás. Azonban a Marca állítja, nem ez volt az "A"-terve a 37 éves támadónak, a tárgyalások 40 napig tartottak és ezután találkozott csak Ronaldo a klub vezetőivel. Kiderült, Ronaldo végig a Real Madrid hívását várta, ezért húzta az időt olyan sokáig. Ez azonban soha nem érkezett meg, így adta be végül a derekát és tette át székhelyét a közel-keleti országba.
Ronaldo 2025 nyaráig írt alá az al-Nasszrnél, a szaúdiak évi 200 millió eurós (79 milliárd forint) fizetést adnak neki, ezzel a világ legjobban fizetett labdarúgójává lépett elő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.