Otthonában teperték le a 21 éves lányt: csoportos nemi erőszakért kerül börtönbe a sztárfocista

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 07. 16:30
A milliárdokért szerződtetett labdarúgó nagybátyja és egy fiatalkorú is részt vett a bűncselekményben.
MM

Elsőfokon hat év börtönbüntetésre ítélték gyorsított eljárásban azt az olasz U21-es válogatott futballistát, aki tavaly májusban három bűntársával foglyul ejtett és megerőszakolt egy 21 éves lányt annak sienai otthonában. A másodosztályú Genoa 22 éves középpályása, Manolo Portanova többek között alig idősebb nagybátyjával, annak haverjával és egy 17 éves fiatelemberrel követte el a bűncselekményt. Az áldozatnak 120 ezer eurót (49 millió forint) is kell fizetniük.

Portanova (jobbra) tavasszal még az Inter és Brozovic ellen küzdhetett
Portanova (jobbra) tavasszal még az Inter és Brozovic ellen küzdhetett, most börtön vár rá   Fotó: AFP

A Juventustól tavaly 12 millió euróért (4,9 milliárd forint) átigazolt Portanova tagadta a vádat. Állítása szerint az aktus közös megegyezésen alapult. Ennek ellentmond, hogy a nő utána kórházba ment, ahol véraláfutásokkal és sebekkel kezelték.

– Édesapámtól és a sporttól azt tanultam, hogy mindenkit, így a nőket is tiszteljem. Fáj, hogy a lány lelki sérüléseket szenvedett el – mondta a focista, akinek az apja, Daniele Portanova (többek között a Napoli, a Siena, a Bologna és a Genoa egykori védője) tíz éven át több mint 300 Serie A-meccsen szerepelt.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.