Három hete bontott szerződést a Manchester United az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldóval, hat nappal azután, hogy a portugál futballsztár egy botrányos tévéinterjúban kipakolt többek között az angol klubról, annak vezetőiről, a csapattársairól és edzőjéről. Utóbbi, a holland Erik ten Hag most érdekes részleteket árult el a nagy vihart kavart szakítás előzményeiről.
A holland szakember hangsúlyozta: Ronaldo nyáron még maradni akart a Vörös Ördögöknél.
– Nyáron volt egy beszélgetésünk. Odajött hozzám és azt mondta: 'hét napon belül megmondom, maradok-e'. Akkor aztán újra elém állt és biztosított: 'Maradni akarok". Onnantól addig az interjúig nem hallottam ennek az ellenkezőjét – árulta el Ten Hag.
Szerinte tehát nem volt előjele, hogy Ronaldo novemberben kiprovokálta a közös megegyezéssel történő kenyértörést.
– Nekem nem ez volt a célom. Talán így tűnt, de azt akartam, hogy a projektünk része legyen. Hozzá kellett volna tennie a Manchester United játékához, hiszen nagyszerű játékos. Az első pillanattól kezdve azt akartam, hogy maradjon. Végül mégis világossá vált, hogy menni akar. És ha egy futballista ennyire határozottan nem akar ebben a klubban maradni, akkor menjen is. De addig én mindent elkövettem, hogy a csapat részévé váljon, mert sokra tartom – bizonygatta Ten Hag, noha Cristiano Ronaldo többek között éppen azt fájlalta a szóban forgó interjúban, hogy nem érzi manchesteri edzője tiszteletét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.