Újabb doppingbotrány, eltiltották a háromszoros olimpiai bajnok legendát

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 23. 19:00
Komoly gondba került a háromszoros olimpiai bajnok kínai súlyemelő, Lü Hsziao-csün, a 38 éves sportoló doppingmintája ugyanis tiltott szert mutatott ki.
MTI

A sportág egyik legismertebb alakja október 30-án akadt fenn a doppingvizsgálaton. A Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) jelentése alapján a vörösvértestek számát és így az oxigénfelvevő képességet javító EPO-t találtak a szervezetében, ezért felfüggesztették a versenyengedélyét, írta az insidethegames.biz portál. A 38 éves sportoló még kérheti a B-minta kivizsgálását, viszont egyelőre nem versenyezhet.

Lü tavaly Tokióban szakításban 170 kilogrammal, lökésben 204 kilóval, összetettben pedig 374 kilóval megdöntötte az olimpiai csúcsot, és ő lett a játékok történetének legidősebb súlyemelő olimpiai bajnoka. Azóta nem indult versenyen, de tervezte, hogy visszatér a 2024-es párizsi olimpiára.

Az ötszörös világbajnok 2012-ben Londonban 77 kilogrammban arany-, 2016-ban Rio de Janeiróban pedig ezüstérmet nyert, de Nijat Rahimov nyolcéves eltiltása miatt Lü kapta meg az aranyérmet.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.