
Nagyon komoly pénzt vár a magyar szövetség az országot elhagyni kívánó Liu testvérektől. A Mandiner értesülése szerint Shaolin Sándor és Shaoang lelépési pénze 283 millió forint, ezzel kell kompenzálniuk. A sportolók azt mondták, bár nem értenek egyet az eljárással, akár saját zsebből is fizetnek – írja a Magyar Nemzet.
A Világgazdaság cikke szerint a Liu testvéreknek lesz miből kifizetniük a tetemes összeget.
A magyar sporttörténelmet író fivérek a 2018-as olimpián elért váltóbeli sikerért egyenként 28 millió forintot kaptak, míg idén a pekingi teljesítményével az olimpia magyar hőse, Shaoang 140 millió forinttal ülhetett fel a repülőre. Sokatmondó, hogy az Origó írása szerint az édesanyjuk megerősítette, hogy fiai felveszik a kínai állampolgárságot, és Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke is arról beszélt, hogy miközben Magyarországon egy olimpiai aranyérem tarifája jelenleg ötvenmillió forint, ezzel szemben az egyik kínai bajnok mai árfolyamon hétszáz- és nyolcszázmillió forint közötti összeget kapott.
Az olimpiai életjáradékuk ugyan veszélyben van, mivel a kínai versenyzéshez le kell mondaniuk a magyar állampolgárságról. Igaz, azt később bármikor visszakaphatják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.