A bejelentés szerint 37 további halálesetet dokumentáltak, ezek azonban nem építkezéseken történtek, így nem a munkálatokkal összefüggő esetként regisztrálta őket a szervezőbizottság.
A rendező Katart évek óta bírálják a külföldi vendégmunkásokkal való bánásmód miatt, brit médiainformációk szerint az elmúlt években több ezer ázsiai vendégmunkás halt meg az országban. Katar azonban közölte, reformokat hajtottak végre, a haláleseteknek különféle okai voltak, mennyiségük pedig nem volt aránytalan az ott dolgozó vendégmunkások számához viszonyítva.
Jogvédő csoportok ugyanakkor a német szövetség (DFB) támogatásával kárpótlási jogalap létrehozását követelték. Bernd Neuendorf, a DFB elnöke a hónap végén ennek kapcsán Nancy Faeser német bel- és közösségügyi miniszterrel együtt Katarba utazik, a téma a vb-építkezések körüli vitatott emberi jogi kérdések lesznek.
A vb-re november 20. és december 18. között kerül sor hat új, egy teljesen újjáépített, valamint egy felújított stadionban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.