gyász, gyertya

Most közölték: feladta a harcot a magyar legenda

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. október 01. 17:52
75 éves korában elhunyt a Győri ETO korábbi kézilabdakapusa, majd később edzője, Horváth József.

Elhunyt Horváth József, aki 1964 és 1966 majd 1971 és 1974 között volt a Győri Rába ETO kézikapusa. A magyar válogatottban 119-szer lépett pályára. Pályafutása befejezése után edzőként is dolgozott az ETO kötelékében.

Horváth József hosszan tartó, súlyos betegség után 75 esztendős korában Spanyolországban, Madridban hunyt el.

A Kisalföld augusztus végén interjút készített a legendás sportoló József feleségével. Szvitek Erzsébet akkor elmondta, tavaly decemberben látogattak ki lányukhoz és unokájukhoz Madridba, ahol Horváth József elkapta a koronavírust. Tüdőgyulladást kapott és kórházba került. Kivizsgálták és megállapították nála a tüdőelhalást. Kezdetben napi 18, majd később már 24 órában kapott oxigént, augusztus végén pedig ismét kórházba került, mert fájtak a csontjai.

Ismét kivizsgálták és kiderült, hogy áttétes másodlagos csontrákja volt az időközben megállapított tüdőrák az elsődleges.

(Nemzeti Sport)

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.